Varsó hosszabbítaná elővigyázatossági hitelszerződését az IMF-fel

Lengyelország azt kérte a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), hogy hosszabbítsa meg két évre a januárban lejáró, 33,8 milliárd dolláros elővigyázatossági hitelkeretet, de kisebb összegben - jelentette be az IMF vezérigazgató-helyettese pénteken.

David Lipton azt mondta, hogy a hitelkeret továbbra is megfelelő biztonságot nyújt Lengyelországnak a külső kockázatokkal szemben.

Lengyelország 2009-ben kötött kétéves, úgynevezett rugalmas hitelkeret-megállapodást (FCL) az IMF-fel. Ezt 2011 januárjában újabb két évvel meghosszabbították, a lehívható forrást akkor 30 milliárd dollárra emelték.

Tavaly januárban ismét meghosszabbították a megállapodást, a lehívható forrást pedig 33,8 milliárd dollárra növelték.