Rogán: Pozitív változások jönnek

A Fidesz frakcióvezetője szerint béremelések követik egymást jövőre, melyeket "nehéz lenne nehéz intézkedéseknek nevezni". Rogán Antal a Duna Televízióban beszélt arról is: pártja volt már a mostaninál kevésbé népszerű, mégis megnyert három választást. Egyébként pedig lehetségesnek nevezte, hogy az államfő által ma visszaküldött törvények miatt az idén még egyszer összeül a T. Ház.

Az előző ciklusban többször is elszenvedett a Fidesz hasonló népszerűségvesztést, mint most. 2012-ben a párt népszerűsége jóval azalatt volt, mint ahol most van. Ennek ellenére ezt követően nemhogy egy, hanem három választást nyertünk – jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.

Úgy vélte: az emberek szempontjából pozitív rendszerszintű változások jönnek. Az igazán nehéz döntéseket a magyar kormánynak már meg kellett hoznia – szögezte le Rogán Antal. Hangsúlyozta: az egészségügyben a 2015-ös költségvetés több pénzt hoz, mint az idei, béremelést hoz a jövő évi büdzsé a pedagógusoknak, a rendőröknek, a katonák számára, és a tervek szerint a szociális életpályamodellt is bevezetik 2015-ben, vagy 2016-ban. Béremelések fogják egymást követni, ezeket aztán igazán nehéz lenne nehéz intézkedéseknek minősíteni – fogalmazott.

A frakcióvezető elképzelhetőnek nevezte, hogy a T. Ház az idén még egy ülést tart, miután Áder János köztársasági elnök ma visszaküldött két törvényt. Az egyik a piacfelügyeleti díjról, a másik a plázastop új szabályozásáról szól. Meg kell fontolnunk, hogy ezeket el akarjuk-e fogadni még az új év kezdete előtt. Ha igen, akkor de4cember 23-án még összeül a parlament – mondta Rogán Antal.