Lecsapott az adóhatóság: óriási vagyont zároltak

Ötmilliárd forint adót csalt el egy húskereskedelemmel foglalkozó bűnözői csoport, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozói harminchárom főt hallgattak ki gyanúsítottként az ügyben - közölte az adóhatóság bűnügyi szóvivője pénteken az MTI-vel.

Sárközi Alexandra tájékoztatása szerint a fővárosi cégkör az unió tagállamaiból áfa megfizetése nélkül szerzett be sertés- és marhahúst, illetve baromfit, amelyek eredetét eltitkolta, és egy felépített cégláncolaton átfuttatva, fiktív számlák segítségével belföldről származó, igen kedvező árú termékként szerepeltette könyvelésében és adóbevallásában. A láncolatban részt vevő társaságok az adófizetési kötelezettségük csökkentéséhez felhasználták az áru eredetére vonatkozó fiktív számlákat.

A tatabányai szervezetben az irányító férfi kft.-je stróman cégeken keresztül húskészítményeket vásárolt külföldről, majd az árut továbbértékesítette hazai társaságoknak. A stróman cégek az így származó bevételeiket fiktív számlákkal csökkentették. A cégeket irányító elkövetők ezeket a társaságokat kizárólag áfalevonásra használták fel.

A két ügyben százharminc helyszínen országszerte csaknem háromszáz pénzügyi nyomozó, pénzügyőr és informatikus szakember vett részt. Harminchárom személyt előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki, továbbá kihallgattak több mint hatvan tanút is. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 18 tonna hústermék forgalmi korlátozását rendelte el.

Készpénzben és bankszámlákon a nyomozók több mint hatszázharmincmillió forint vagyont zároltak. Ezen túlmenően az egyik ügyben huszonnégy gépjárművet, aranytárgyakat, drágaköveket foglaltak le, a tatabányai bűnszervezet vezetőjének pedig a luxusingatlanát, autóit is zárolták. A bűnügyi szóvivő megjegyezte, hogy a bűnszervezetben részt vevők többségének bevallott jövedelme messze elmaradt valós életszínvonaluktól, ezért a büntetőeljárás mellett vagyonosodási vizsgálatot is indít ellenük a NAV.

A tatabányai bűnszervezet hat tagját a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, egy gyanúsított házi őrizetbe került.