A fáraókiállítás koordinátora kapta a Tömörkény-díjat Szegeden

Szatmári Csilla, A fáraók Egyiptoma című szegedi kiállítás-sorozat koordinátora kapta idén a szegedi Móra Ferenc Múzeum elismerését, a Tömörkény-díjat pénteken.

A múzeum történetében kiemelkedő jelentőségű tárlatsorozatért járó elismerést most először kapta meg közművelődési szakember, amellyel munkájának fontosságát ismerték el - mondta el az MTI-nek Medgyesi Konstantin, a múzeum sajtóreferense.

Szatmári Csilla 2003 óta a múzeum munkatársa, dolgozik múzeumpedagógusként, rendezvényszervezőként és közművelődési csoportvezetőként.

A fáraók Egyiptoma című kiállítás-sorozat koordinátoraként a kurátorok, szakmai munkatársak munkáját fogta össze. A három helyszínen levő kiállítást már eddig is több mint százezren látták, ilyen siker még Móra Ferenc korában sem volt, pedig ő volt az, aki megpróbálta forradalmasítani a kiállítási életet és tudatosan törekedett arra, hogy minél több látogatót vonzzon be a múzeumba.

Korábban a leglátogatottabb kiállítás a 2012-es Munkácsy-tárlat volt, amelyre ötvenezren voltak kíváncsiak.

Fogas Ottó múzeumigazgató beszédében elmondta: azért örül a díjnak, mert a múzeum tudományos élete mellett nagyon fontos a kiállítások adta elismerés is.

Az író, újságíró, néprajzkutató, régész, múzeum- és könyvtárigazgató Tömörkény Istvánról (1866-1917) elnevezett díjat 1994-ben ítélték oda először, az elismerést - amelyet minden év decemberében, Tömörkény István születésnapjára emlékezve adnak át - Trogmayer Ottó akkori múzeumigazgató alapította.