Napi horoszkóp - 2014. december 21., vasárnap

A Kost kudarc érheti a szerelemben, a Bika körül felgyorsulnak az események, a Skorpió problémája megoldódni látszik.

Kos (március 21.- április 20.)
A szerelemben kudarc érheti, mert olyasvalakire vetette ki a hálóját, aki nem önhöz való. A csalódás elkerülhetetlen, mert túlzottan nagy reményekkel veti bele magát ebbe a kapcsolatba. Tovább rontja a helyzetét azzal, hogy nehezen veszi tudomásul, hogy a birtoklást nem szereti egy önállóságot kedvelő ember. Kevesebb lelki sebet szerezne, ha belátná, hogy végleg vége.

Bika (április 21 – május 20.)
A mai napon kicsit felgyorsulnak az események, pedig inkább pihenne, és alig mozdulna ki a házból. Erre sajnos semmi esélye, így ha van kedve, vagy ha nem akkor is intéznie kell az ügyeit és ledolgozni az elmaradásait. Ki nem állhatja a rohanást, a tülekedést és az idegeskedést, mert lételeme a nyugalom. Ennek ellenére nagy hőstettet hajt végre, hogy mégis legyőzi önmagát.

Ikrek (május 21. - június 21.)
Pillanatnyi vágyának engedve belesodródott egy olyan viszonyba, amelyet igazából nem is akart. Mint általában a kis bajból lesz a nagy probléma, így most komolyan főhet a feje, hogyan másszon ki ebből a nem kívánatos kapcsolatból. Ügyesen játszik a szavakkal, de most valahogy fogalma sincs arról, hogy mit is mondjon, hogy úgy szakítson, hogy ne nagyon bántsa meg a másikat.

Rák (június 22. - július 22.)
Ne csodálkozzon, hogy a kapcsolata kissé megbillent, ha mindig csak ad, de kapni már jóval kevesebbet kap a párjától. Nem vezet jóra, ha túlzottan alárendeli és háttérbe szorítja magát. Persze nem kell a szeretetet méricskélni, de azért jó, ha kölcsönösség uralkodik egy viszonyban. Még nem késő elkezdeni akár a mai nap is, átbeszélni a felmerülő problémákat és a vágyait.

Oroszlán (július 23. - augusztus 22.)
Ha módja és ideje van, utazzon el akár egy távoli, kellemes klímájú országba, ahol egy kicsit feltöltődik testileg és lelkileg is. A napfény jót tesz a bőrének és a hangulatának is. Azonban ne feledkezzen meg biztosítást kötni, mert ha véletlenül baj történne, akkor az nagy segítség lenne. Vigyen magával gyógyszereket is, főleg, ha szívesen megkóstol egzotikus ételeket.

Szűz (augusztus 23. - szeptember 22.)
Jól teszi, ha előre dolgozik és mindent, amit csak lehet, időben elvégez, hogy ne kelljen az utolsó napokon kapkodnia. Nem árt, ha egy listát is készít, akár a teendőiről, akár az ünnepi bevásárláshoz, nehogy kimaradjon valami, amit már nehezen vagy egyáltalában már nem fog tudni beszerezni. Az ajándékokat is érdemes előre becsomagolni és a kíváncsi szemek elől jól elrejteni.

Mérleg (szeptember 23. - október 22.)
Ösztönösen nagyon jó érzékkel tudja összeválogatni a ruhatárát, a színekkel is szívesen variál. Így mindig stílusos és egyéni a megjelenése, ezért nem csoda, hogy mindenhol magára vonja az ellenkező neműek figyelmét és sikert arat. Az öltözködésnél azonban minden évszakban, de főleg hideg időben vegye figyelembe, hogy a veséje érzékeny és hajlamos a felfázásra.

Skorpió (október 23. - november 21.)
Problémája megoldódni látszik, így most a Nap is másképpen süt. A tegnapi rosszkedvének már nyoma sincs, és sokkal szebbnek látja a világot. Mivel hajlamos kissé szélsőségesen gondolkodni, ezért megint levonhatja a tanulságot, hogy a világban semmi sem csak fekete vagy csak fehér. Nem érdemes addig túlságosan izgatnia magát, amíg véglegesen el nem dőlnek a dolgok.

Nyilas (november 22.- december 21.)
Túl könnyen megbántódik, és mindent a szívére vesz, főleg, ha a szeretteinek mások az elképzelései a mai programot illetően. Jobban jár, ha nem duzzog, hanem megpróbál kompromisszumot kötni azért, hogy mások is jól érezzék magukat. Nem várhatja el, hogy mindenki a kedvére tegyen, s hogy csak a saját akarta érvényesüljön. Lehet, hogy a rosszkedvének nyomós oka van?

Bak (december 22.- január 20.)
Rengeteget dolgozik, és mindenhol a maximumot szeretné nyújtani. Ennek megvan az eredménye is, mert a munkája anyagi haszonnal is jár. Sajnos ez lemondást is jelent, hisz kevesebb idő jut a szeretteire. Éppen ezért itt a remek alkalom, hogy bepótolja a mulasztását és kárpótolja valami ódon őket. Töltsék együtt a mai napot és akár még egy rövid kirándulást is beiktathat.

Vízöntő (január 21.- február 19.)
A mai napon nem fog unatkozni, számos új impulzus fogja érni, és minden a kedve szerint alakul. Ha módja van rá, akkor mozduljon ki és ne üljön otthon, menjen az emberek közé, az ünnepi forgatagba és élvezze a karácsonyi hangulatot.  Azonban, ha napközben halaszthatatlan vagy fontos teendői vannak, akkor este érdemes elmenni és gyönyörködni az ünnepi fényáradatban.

Halak (február 20. - március 20.)
Remekül telik a mai napja, számos program között kedvére válogathat. A bőség zavarában szenved, így természetesen nehéz a választás, főleg, hogy nem akar senkit sem megbántani. Az a legjobb, ha a szívére hallgat, és nem akar senkinek sem megfelelni. Hívjon vendégeket, ha a kedve úgy tartja, de a legfontosabb, hogy jól érezze magát és kipihenve várja a következő hetet.