Jelentős területeket foglaltak vissza az iraki kurdok

Az iraki kurd erők egy nagyjából száz négyzetkilométeres területet foglaltak vissza az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezettől az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásának segítségével - közölte az amerikai hadsereg csütörtökön.

"Az utóbbi napokban végrehajtott több mint ötven légicsapás lehetővé tette a kurd katonák számára egy nagyjából száz négyzetkilométeres terület visszafoglalását a Szindzsár-hegység közelében, a szíriai határtól nem messze" - jelentette ki James Terry amerikai altábornagy, a dzsihadisták iraki és szíriai jelenléte ellen harcoló koalíció parancsnoka.

A kurd önvédelmi erők (pesmergák) szerdán kezdődött offenzívájának célja, hogy visszafoglalják a szélsőséges szunnita csoporttól a jazidiak ősi otthonának számító észak-iraki Szindzsár várost, amely Moszul és a szíriai határ között található. A város a kurd és jazidi erők által ellenőrzött, az Iszlám Állam által nyár óta ostromlott azonos nevű hegység lábánál fekszik.

"Úgy gondolom, jelentős haladást értünk el az IÁ előrenyomulásának megállításában" - hangsúlyozta Terry, hozzátéve, hogy a radikálisok elleni koalíció repülőgépei augusztus eleje óta 1361 légicsapást hajtottak végre a terroristák állásai ellen. Az altábornagy közölte, hogy az Iszlám Állam elleni küzdelem mindazonáltal legalább három évig fog tartani.

Ugyancsak csütörtökön Maszrúr Barzáni, az iraki kurd autonóm tartomány nemzetbiztonsági tanácsának elnöke tudatta, hogy a pesmergák utat nyitottak a Szindzsár-hegységhez. "A pesmergáknak sikerült elérniük a hegységet. Hatalmas területet szabadítottak fel" - mondta Maszúd Barzáni kurd tartományi elnök fia. Beszámolója szerint a kurd erők szerda óta mintegy száz IÁ-harcossal végeztek. "Sikerült megnyitni egy folyosót, és remélhetően a térség többi részét is felszabadítjuk az Iszlám Állam uralma alól" - fogalmazott.

Az ifjabb Barzáni később bejelentette, hogy a pesmergáknak a nemzetközi erők légi támogatásával sikerült áttörniük a Szindzsár-hegység körüli ostromzárat. "A csapdába esett jazidik felszabadultak" - közölte a tanácselnök, hozzátéve, hogy a katonák még nem kezdték meg a terület evakuálását.

Az Egyesült Államok augusztus 8-án kezdte meg az IÁ elleni iraki bombázását, majd szeptembertől a szomszédos Szíriában is megindította a csapásokat.