Hadiárvákkal karácsonyozott Hende Csaba

A szolgálatteljesítés közben elhunyt katonák gyermekeit látta vendégül Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a budapesti Stefánia Palotában megrendezett Árvák karácsonyán.

A honvedelem.hu honlap beszámolója szerint Hende Csaba köszöntőjében kiemelte: "Egy nagy család, egy nagy közösség a honvédség, amelynek tagjai arra szövetkeztek, hogy szeretetben, barátságban, bajtársi együttlétben szolgálják az országot: védjék az ellenségtől, és segítsenek mindenkin, aki bajba kerül, legyen az árvíz, hóvihar, ónos eső, mint legutóbb, vagy éppen egy ipari katasztrófa."

A Pápáról érkezett Mizsei Andrea férje, Mizsei Mihály 1995-ben, 27 éves korában vesztette életét egy MiG-23-as repülőgép balesetében. Nagyobbik fiuk, Dávid akkor hároméves volt. Öccse, Mihály, aki akkor még meg sem született, a csütörtöki rendezvényen megállapította: "Nagyon jó érzés megtapasztalni, hogy a szervezők minden évben ugyanolyan szeretettel fogadnak bennünket."

A HM Árvák karácsonya ünnepsége


A közös ebéd előtt Bíró László tábori püspök mondott karácsonyi áhítatot, Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök pedig asztali imádságot. A Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség vezetésével a fiatalok közösen díszítették fel a karácsonyfát, és nem maradt el a karácsonyi meglepetés sem.