A Rosetta repülési igazgatója 2014 legfontosabb tudósai közt

A Rosetta űrszonda repülési igazgatója, egy Sierra Leone-i ebolaorvos és a jeges vödrös kihívás elindítója is felkerült a 2014-es év legfontosabb tudományos személyiségeinek tízes listájára, amelyet a Nature brit tudományos folyóirat állított össze.

Andrea Accomazzo hajdani tesztpilóta éveken át fáradozott azon, hogy az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája mintegy 6,4 milliárd kilométeres útja során pályáján maradjon és a Philae nevű leszállóegység végül a 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösön landoljon - írta a Nature.

November közepén a hűtőszekrény méretű minilabor sikeresen érkezett meg a 67/P-re, mindössze 120 méterre a tervezett leszállási helytől. Ez volt az első alkalom, hogy ember alkotta űrjármű üstökösre szállt le.

A CIVA kamera első két felvétele megerősíti, hogy a Philae robot a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös fedélzetén pihen. Egyik, majd egyméteres lába is látható az előtérben. A CIVA teljes panorámafotóját a délutáni sajtótájékoztatón mutatják be.  (Fotó: ESA/Rosetta/Philae/CIVA)

A CIVA kamera első két felvétele megerősíti, hogy a Philae robot a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös fedélzetén pihen. Egyik, majd egyméteres lába is látható az előtérben. A CIVA teljes panorámafotóját a délutáni sajtótájékoztatón mutatják be. (Fotó: ESA/Rosetta/Philae/CIVA)



Az év legfontosabb tudományos személyiségei közé sorolta a Nature a Sierra Leone-i Omar Khant, aki az afrikai ebolajárvány megfékezéséért az életét áldozta. Amint Nyugat-Afrikában a járvány kitört, az orvos feladta tervét, hogy külföldre menjen tanítani, hazájában maradt, hogy ebolásokat gyógyítson és a vírus mutációit kutassa. Munkája közben azonban maga is megfertőződött és július 29-én elhunyt.

A legfontosabb tízbe sorolja a Nature a 29 éves amerikai Pete Fratest, aki a jeges vödrös kihívást elindította. A kihívott választhatott: vagy a fejére borít egy jégkockával teli vödör vizet és az erről készült videót kiteszi valamelyik közösségi portálra, vagy pénzt adományoz az ALS nevű idegrendszeri betegség kutatására. Frates maga is ebben a kórban szenved: a lebénult egykori baseballjátékos a felhívást augusztusban szemmozgással diktálta le, ezt alakította szöveggé egy speciális program.

Ebola-vírus (Fotó:EPA/NIAID)

Ebola-vírus (Fotó:EPA/NIAID)



A legfontosabbak egyike Takahasi Maszajo japán szemorvosnő is, aki először ültetett be úgynevezett indukált pluripotens őssejteket (iPS) egy időskori makula-degenerációban, vagyis szemfenék-meszesedésben szenvedő beteg recehártyájába. A szeptemberi műtét sikeréről csak egy év elteltével bizonyosodhatnak meg. Az indiai születésű mérnöknő, Radhika Nagpal, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatója olyan robotrajt hozott létre, amelynek tagjai egymással kommunikálnak és együttműködnek, mint a társadalomban élő rovarfajok.

A tíz közé választották az indiai Koppillil Radhakrisnant, aki országa első sikeres Mars-misszióját vezette, Marjam Mirzakani iráni matematikusnőt, aki a tekintélyes Fields matematikai díj első női kitüntetettje lett 2014-ben, az amerikai David Spergel asztrofizikust, aki az úgynevezett gravitációs hullámokról tett korszakos felfedezést.

A listán szerepel még Sjors Scheres strukturális biológus, aki a biomolekulák elektronmikroszkópos elemzésének egy technikáját dolgozta ki, és Suzanne Topalian amerikai rákkutató, aki a laboratóriumban kifejlesztett, rákellenes immunterápiát ültette át a gyakorlatba.