35 kivégzés volt idén az Egyesült Államokban

Tartósan csökkenő tendencia figyelhető meg a kivégzések és halálos ítéletek számát illetően.

Az Egyesült Államokban 35 kivégzést hajtottak végre idén, a legkevesebbet az utóbbi húsz évben - tájékoztatott csütörtökön a Halálos Ítélet Tájékoztatási Központ (DPIC) nevű civil szervezet.

A kedvező számadat hátterében részben az áll, hogy az amerikai bíróságok 2014-ben mindössze 72 halálos ítéletet hoztak, a halálbüntetés 40 évvel ezelőtti visszaállítása óta a legkevesebbet. Ezzel már a negyedik egymást követő évben maradt 100 alatt a legsúlyosabb büntetési formával záruló bűnvádi eljárások száma.

Tartósan csökkenő tendencia figyelhető meg a kivégzések és halálos ítéletek számát illetően, az amerikaiak egyre szkeptikusabbak ezzel a büntetési formával kapcsolatban - mutatott rá közleményében a DPIC.

A kivégzések számának csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy Ohio, Oklahoma és Arizona államokban elrendelték a kivégzési gyakorlat felülvizsgálatát és a halálbüntetés felfüggesztését, miután problémák adódtak a vitatott összetételű méreginjekciók beadása során.

A halálbüntetést alkalmazó 32 amerikai államból hétben hajtottak végre kivégzéseket idén. A halálos ítéletek 80 százaléka három államban - Missouriban, Texasban és Floridában - oszlik el, a többit Arizonában, Georgiában, Ohióban és Oklahomában hajtották végre.

Az Egyesült Államokban országszerte még 3035 elítélt van "halálsoron". 2014-ben hét halálra ítéltet ártatlannak nyilvánítottak és szabadon engedtek, igaz, átlagosan 30 évbe telt, mire velük kapcsolatban erre a döntésre jutottak.

Az Amensty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet márciusi jelentése szerint világszerte megszűnőben van a halálbüntetés. A legtöbb kivégzést, évente több ezret, Kína hajtja végre, a sorban utána Irán, Irak, Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok következik. Az Egyesült Államokban a halálbüntetés újbóli bevezetése óta több mint 1300 embert végeztek ki.