Lagarde: az IMF kész megvitatni szavazati reformját az Egyesült Államok nélkül

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kész megvitatni, hogy miként lehet az Egyesült Államok nélkül előrelépni azon reformok ügyében, amelyek nagyobb szavazati súlyt adnának a szervezeten belül a feltörekvő országoknak - közölte Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója pénteken.

A valutaalap tagországai 2010-ben állapodtak meg a kvóta- és döntéshozatali reformokról Barack Obama amerikai elnök kormányzatának erős támogatását bírva, ám az Egyesült Államok kongresszusa mindeddig nem ratifikálta a végrehajtáshoz szükséges törvényeket.

A világ 19 legnagyobb fejlett és fejlődő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő G20-csoport az idei év végéig adott időt az amerikai kongresszusnak, amely azonban úgy vonul téli szünetre, hogy nem is kerül napirendjére az IMF-reformok kérdése.

"Kifejeztem csalódottságomat az amerikai hatóságoknak, és remélem, hogy folytatják a munkát a gyors ratifikálás érdekében" - hangoztatta Lagarde pénteken kiadott közleményében. Hozzátette, hogy a tagállamok kérésének megfelelően hozzákezdenek annak megvitatásához, hogy milyen alternatív lehetőségek állnak rendelkezésre a kvóta- és döntéshozatali reformok végrehajtására, valamint a valutaalap megfelelő forrásokkal való ellátottságának biztosítására. Az ügyvezető igazgatóság már januári ülésén napirendre tűzi a kérdést.

Kína ugyancsak mély csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy az amerikai kongresszus idén sem hagyta jóvá az IMF-reformokat lehetővé tévő törvényeket.

A Szöulban 2010-ben jóváhagyott reformok alapján újraszabnák a tagállamok gazdasági súlyuk alapján meghatározott részvételi kvótáját és ezzel a szavazati jogok mértékét meghatározó anyagi hozzájárulás mértékét, és megdupláznák az IMF anyagi forrásai. Az IMF hatalmi viszonyainak átrendezésével járó változások célja az, hogy a világgazdaság tényleges erőviszonyai kapjanak hangsúlyt, azaz az egyre nagyobb gazdasági erőt képviselő országok, köztük Kína és India, tényleges gazdasági erejüknek megfelelően vehessenek részt a szervezetben.

Az amerikai kongresszus egyes republikánus párti politikusai azt mondják, hogy a reformok túl sokba kerülnének Washingtonnak, miközben hatalmas költségvetési hiánnyal küzdenek.

Az egyelőre nem világos, hogy az IMF mit tehet az Egyesült Államok nélkül, tekintettel arra, hogy Washington rendelkezik a legnagyobb mértékű, 16,74 százalékos szavazati joggal, így egyedüliként vétójoga van. Néhány, eseti megoldást jelentő intézkedést fogadhatnak el, hogy a kormányzótanács átalakításának egy részét végrehajtsák.

Kína, a világ második legnagyobb gazdasága jelenleg a szavazati jogok 3,65 százalékával rendelkezik a valutaalap kormányzótanácsában, alig valamivel többel, mint az ötször kisebb gazdaságú Olaszország (3,19 százalék).