Az IMF nem változtat tervein Görögországot illetően

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem változtat a Görögországra vonatkozó tervein dacára annak, hogy előrehozott elnökválasztást tartanak, ami akár a parlament feloszlatását és új választások kiírását eredményezheti.

William Murray, az IMF szóvivője csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján közölte: függetlenül a december 17-i elnökválasztás eredményétől folytatják a Görögország és a nemzetközi hitelezők közötti megállapodás megvalósításának ellenőrzését, hogy értékelni tudják a reformokra és a költségvetés rendbetételére vállalt görög kötelezettségek teljesítését. "Jelenleg az a legfontosabb feladat, hogy befejezzük a hitelprogram hatodik felülvizsgálatát, hogy meggyőződjünk arról, Görögország folytatni tudja a tartós növekedéshez és az új munkahelyek megteremtéséhez létfontosságú feltételek megteremtését, képes elérni a valutaalappal kötött megállapodásban rögzített céljait" - mondta a szóvivő.

A csőd szélére sodródott Görögország 2010 óta összesen 240 milliárd euró hitelt kapott az Európai Uniótól, az Európai Központi Banktól és a Nemzetközi Valutaalaptól. Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök a nyáron jelezte, hogy mielőbb szabadulna az Európai Unió és az IMF gyámkodása alól. Ez nagyon megijesztette a befektetőket, akik nem bíznak abban, hogy Görögország képes önállóan finanszírozni magát a tőkepiacokról.

Az IMF szerint Görögország még messze áll attól, hogy kizárólag a piacokról finanszírozza tevékenységét. Szamarasz csütörtökön arra figyelmeztette pártjának parlamenti képviselőit, hogy katasztrofális hatása lehet annak, ha a kormány megbukik az elnökválasztás kudarca miatt. Görögország azt kockáztatja, hogy visszatérnek az adósságválság legrosszabb pillanatai, ha a Sziriza párt jut hatalomra - mondta. A miniszterelnök szavai nyomán a görög részvényárfolyamok esése felgyorsult, és még tovább emelkedtek az államkötvények hozamai.

Az athéni tőzsde irányadó indexe, az Athex értéke 7,35 százalékkal 827,98 pontra zuhant csütörtökön, így a héten 21 százalékkal csökkent értéke. A húsz, illetve huszonöt legnagyobb vállalat piaci kapitalizációját mutató FTSE/Athex Capped 20 és FTSE/Athex 25 7,54, illetve 7,69 százalékos mínuszban zárt. A 10 éves görög államkötvényhozamok 8,5 százalék fölé ugrottak, a görög államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási cseretranzakció középárfolyama pedig meghaladta a fenntarthatatlan mértékű 9 százalékot.

A radikális baloldali Sziriza párt, amely ellenzi a görög gazdaság megmentése érdekében elfogadott módszereket és súlyos megszorító intézkedéseket, és újra akarja tárgyalni a 240 milliárd eurós külföldi támogatás visszafizetésének feltételeit, azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy "terrorizálja a lakosságot" fenyegetéseivel.

Az ellenzéki Szirizától rettegnek a görög államkötvények tulajdonosai, inkább piacbarát kormányt szeretnének látni, amely ragaszkodik a nemzetközi mentőcsomag nyújtásához szabott szigorú feltételek betartásához. A közvélemény-kutatások szerint a Sziriza nyerné meg a parlamenti választásokat, ha most tartanák.