Ugrásszerűen nőtt a görög állampapírok hozama

Az elnökválasztás kapcsán fenyegető politikai krízis felbolydította a görög piacokat, az állampapírok hozama és a CDS-felár felszökött, a részvényárfolyamok tovább estek az athéni tőzsdén.

A hároméves görög államkötvények hozama 1 százalékponttal, 9,2 százalékra emelkedett szerdán a júliusi 3,5 százalékról, a tízéves lejáratú papírok hozama pedig szintén 9 százalék fölé szökött fel a szeptemberi 5,5 százalékos mélypontról. Összehasonlításul: a 10 éves német állampapír hozama 0,678 százalék.

Az 5 éves papírok CDS-felára, vagyis az államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek árfolyama ugyancsak 1 százalékponttal, 918 pontra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió dollárnak megfelelő névértékű ötéves görög államkötvényre most 918 ezer dolláros középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon.

A keddi közel 13 százalékos, 1987 óta nem látott zuhanás után szerdán folytatódott a részvényárfolyamok esése az athéni értéktőzsdén, az index 4 százalékkal csökkent a délelőtti órákban.

Közben, bár lassuló ütemben, tovább hanyatlik az ipari termelés. Októberben éves szinten 0,7 százalékkal csökkent az ipar kibocsátása a szeptemberi 4,9 százalék után, főleg a bányászat 5,6 százalékos és a villamosenergia-termelés 13,1 százalékos esése miatt. A görög ipar teljesítménye 6 éve folyamatosan csökken, 2008 óta összesen 30 százalékkal zuhant.

A piacok attól tartanak, hogy ha a december 17-ére kitűzött elnökválasztás eredménytelen lesz, akkor a görög alkotmány alapján kötelezően kiírandó parlamenti választásokon a baloldali Sziriza párt fog győzni. A Sziriza már többször fenyegetett azzal, hogy felmondja a nemzetközi hitelezőkkel egyeztetett megszorító csomagot.

Megfigyelők szerint lehetséges, hogy a görög helyzet miatt az Európai Központi Bank elhalasztja a döntést új monetáris stimuláló eszközök bevezetéséről, és tartani lehet tőle, hogy a jövőre esedékes spanyol és portugál választás, továbbá egy esetleges előre hozott olasz parlamenti választás eredményeképp ismét kiéleződik a feszültség az euróövezetben.