Megöltek egy ecuadori környezetvédelmi aktivistát

Megöltek egy ecuadori indián vezetőt, környezetvédelmi aktivistát, mielőtt a perui ENSZ-klímakonferenciára utazott volna, hogy tiltakozzon egy kínai tulajdonban lévő rézbánya létesítése ellen a törzs ősi földjén - közölte hétfőn a közösség egy másik vezetője.

José Chumapi, a suar indiánok szövetségének elnöke az AP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a múlt héten találták meg José Tendetza bomlásnak indult holttestét egy folyóban, az ország egyik távoli sarkában. Egy kötél volt a dereka köré kötve, de nem tudják, hogyan halt meg.

Tendetza hevesen ellenezte, hogy a kínai tulajdonban lévő Ecuacorriente cég nyílt színi rézbányát létesítsen az indiánok földjén. Remélte, hogy az ENSZ-klímakonferencia elé tudja vinni az ügyet - mondta Chumapi.

Domingo Ankuash, a suar törzs egy volt vezetője szerint az ecuadori kormány anélkül adta oda a bányavállalatnak a földjüket, hogy erről bárkivel konzultált volna.

Az ecuadori törzsek és Rafael Correa elnök kormánya közötti ellentétek egyre nagyobbak az államilag támogatott bányaberuházások miatt, mert az indiánok szerint ezek kárt tesznek az Amazonas menti őserdőben és a természetes vizekben.

A 12 napig tartó limai klímakonferencia egy héttel ezelőtt nyílt meg több mint 190 ország képviselőinek részvételével. Célja, hogy lendületet adjon a globális felmelegedés elleni harcnak, és olyan intézkedéseket helyezzen kilátásba, amelyek a jelenlegi előrejelzéshez képest legalább a felére csökkenthetik az átlaghőmérséklet várható emelkedését.