A médiatörvényhez benyújtott módosítókról tárgyalt a kulturális bizottság

A bizottság elfogadta Pósán László indítványát, amelyben a bizottság fideszes alelnöke több időt javasolt a műsorszolgáltatóknak a szükséges változások végrehajtásához.

Az Országgyűlés kulturális bizottsága keddi ülésén a médiatörvény módosításáról szóló fideszes törvényjavaslatról tárgyalt és megvitatta az azzal kapcsolatos módosító indítványokat.

A közszolgálati médiaszolgáltatásra és a médiapiacra vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban a bizottság az ülésen elutasította Szabó Szabolcsnak (független) a törvényjavaslat eltörléséről szóló indítványát, valamint Novák Előd (Jobbik) tíz módosító javaslatát is. A bizottság ugyanakkor elfogadta Pósán László indítványát, amelyben a bizottság fideszes alelnöke több időt javasolt a műsorszolgáltatóknak a szükséges változások végrehajtásához.

A javaslathoz Szabó Szabolcs olyan módosító indítványt nyújtott be, amely lényegében a törvényjavaslat teljes elutasítását célozta. A képviselő közölte: elhibázottnak tartja a javaslatot, nem jó, ha összevonják egy zrt.-be a közszolgálati médiát, mert nem látni, hogy a párhuzamosságok megszüntetése hogyan eredményezhet költségcsökkentést, ha közben nő a költségvetési támogatása a közmédiának. Két további tévécsatorna kötelező alapcsomagba illesztésének a célja pedig az lehet, hogy kiszorítsák a kereskedelmi televíziókat - vélekedett.

A törvényjavaslatot jegyző Dunai Mónika (Fidesz) erre úgy válaszolt, hogy ha bármilyen összeg felszabadul a rendszerben, azt nem veszik el, hanem újabb műsorok előállítására fordítják. Továbbá nem cél a kereskedelmi televíziók kiszorítása az alapcsomagból, ez nem tartozik a törvény hatáskörébe, hanem a műsorszolgáltatók döntenek arról, hogy milyen csatornák vannak az alapcsomagban - mondta.

Szabó Szabolcs szerint viszont a műsorszolgáltató kénytelen lesz kivenni csatornákat az alapcsomagból, mert költséges lenne többet hagyni benne.

A bizottság nem támogatta a Szabó Szabolcs indítványát.

A javaslathoz Novák Előd tíz módosító indítványt nyújtott be, egyebek mellett a magyar zenei kvóta szabályozásáról, a média kiegyensúlyozott működéséről, a közszolgálati költségvetési tanács tagjainak számáról, továbbá arról, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatás társadalmi kontrollja megteremtésével a Közszolgálati Közalapítvány és ne a médiatanács foglalkozzon. A jobbikos képviselő azt is javasolta, hogy ne vonhassák el a közmédia négy zrt.-jének vagyonát.

Dunai Mónika közölte: nem vonják el a közszolgálati feladatokhoz szükséges vagyonelemeket, amire szüksége van a közmédiának, az továbbra is megmarad.

Szabó Szabolcs mindezzel kapcsolatban kijelentette: a törvényjavaslattal egyszerűvé válhat a közmédia által nem igényelt épületek "átjátszása".

Novák Előd indítványait nem támogatta a bizottság.

Pósán László indítványában azt ajánlotta, hogy több időt biztosítsanak a műsorszolgáltatóknak a változások végrehajtásához.

Kéry Ferenc, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség elnöke az ülésen üdvözölte az indítványt, és hangsúlyozta: két új csatorna kötelező továbbítása jelentős változás, komoly beruházás a szolgáltatóknak.

Szabó Szabolcs megjegyezte: egyeztetni kellett volna korábban a szolgáltatókkal a javaslatról.

A bizottság támogatta Pósán László indítványát, majd lezárta a törvényjavaslatról folytatott vitát.

A fideszes Dunai Mónika és Tuzson Bence - a kormánypárti frakció szóvivői - által jegyzett javaslat szerint az elmúlt közel négyéves időszak gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy gazdaságossági, költséghatékonysági szempontokra figyelemmel indokolt a négy önálló gazdasági társaságot - a Magyar Televízió Nonprofit Zrt.-t, a Magyar Rádió Nonprofit Zrt.-t, a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt.-t és a Duna Televízió Nonprofit Zrt.-t - egyesíteni.