Leó, az új hazai szuperszámítógép

Szilárd Leó, világhírű magyar származású fizikus után nevezik el a Debrecenben elhelyezésre kerülő új szuperszámítógépet. A Nemzeti Információs Infrastruktúra-fejlesztési Intézet még november elején hirdette meg névadó kampányát, és két hét alatt több, mint 700 javaslat érkezett be.

Ma már elképzelhetetlen a kutatói szektor dinamikus munkája szuperszámítógépek nélkül. Magyarországon 2001-ben adták át az első ilyen rendszert. Jelenleg 3 nagy hazai intézményben találhatók szuperszámítógépek, úgymint a Szegedi, a Pécsi és a Debreceni Egyetemen. Az idén zajló, Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban projektnek köszönhetően a hazai összkapacitás a négyszeresére nő. A magyar állam és az Európai Unió által közel 2 milliárd forinttal támogatott fejlesztés két fókuszpontja Budapest és Debrecen. A fővárosban nemrégiben már össze is szerelték az új gépet, a debreceni pedig hamarosan elkészül.

A cívisvárosban elhelyezésre kerülő szupergép elnevezésére a projekt felelőse, a Nemzeti Információs Infrastruktúra-fejlesztési Intézet november elején indította útjára névadó kampányát. A pályázóknak olyan magyar nevet kellett beküldeniük, amely az informatika, a természettudomány területéhez köthető. Két hét alatt több mint 700 javaslat érkezett. A legnépszerűbbek között ismert Nobel-díjas kutatók és a Mézga család tagjai is szerepeltek.

A NIIFI szakmai bizottságának választása végül a Leó névre esett. Többen is javasolták ezt, közülük az első beküldő lett a győztes. A névadót Szilárd Leó neves magyar származású fizikus inspirálta. A Budapesten született, de Németországban, Angliában és az Egyesült Államokban is dolgozó géniusz korának egyik kiemelkedő kutatója volt. Elméleteit és eredményeit felhasználta többek között Neumann János is. Munkássága során több szabadalma is volt, köztük nyolc Albert Einsteinnel együtt. A NIIFI reméli, hogy Leó legalább annyi hasznos és értékes ötlettel és eredménnyel fogja segíteni a hazai kutatókat, mint amilyen sikereket ért el munkássága során névadója, a neves fizikus lángelme.