Fónagy: A rezsicsökkentés még nem érte el az alsó határt

A rezsicsökkentés eredményeképpen a háztartási fogyasztási kategóriában euróban számolva a magyar családok fizetik a második legkevesebbet a földgázért és az áramért is Európában – derült ki az Eurostat novemberi adataiból. Az ár a magyar jövedelmekhez és nyugdíjakhoz viszonyított (piacparitásos), tehát forintra átszámítva sincs változás – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Duna Televízió Közbeszéd című csütörtöki műsorában. A kormány további lépéseken dolgozik.

A kormánypárti politikus emlékeztetett: 2013. január 1-je, vagyis a rezsicsökkentés előtt Magyarország még a lista végénél szerepelt, a magyar családok fizették az egyik legmagasabb árat a háztartási alapellátásért. A rezsicsökkentésnek köszönhetően két év alatt közel 4 millió magyar háztartás 334 milliárd forinttal fizetett kevesebbet gázért, villanyért, távfűtésért. A földgáz ára ez idő alatt 25, a villamosenergiáé 24,5, a távhőé pedig 22,5 százalékkal csökkent – hangsúlyozta. A hatás kiterjed a gazdaságra is, hisz hozzájárul az infláció „nagyon kedvező” mutatójához és az „örvendetesen gyarapodó” fogyasztáshoz is – tette hozzá.

Fónagy János leszögezte, hogy a rezsicsökkentés folyamatos tevékenység, amelynek fenntartása alapvető gazdaságpolitikai cél, ugyanakkor a szolgáltatások biztonságát is fent kell tartani, éppen ezért van egy olyan racionális határ, amely alá nem lehet menni. Szerinte a lakossági rezsicsökkentés még nem érte el ezt a határt, hiszen tervben van a közműszolgáltatások egységesítése és az azzal kapcsolatos járulékos költségek minimalizálása. Azon dolgozik a kormány, hogy ezeket a lakosság számára érzékelhető módon vezesse be – mondta.

Az államtitkár úgy vélte: Európához hasonlóan a Magyarországon működő cégek is versenyhátrányban vannak az amerikai termelőkkel szemben, hiszen az Egyesült Államokban lényegesen alacsonyabbak az energiaárak. A magyar kabinet arra törekszik, hogy a versenyszabályokat betartva a gazdaság szereplői számára is megteremtse az olcsóbb energiát. Fónagy János szerint, ha belátható időn belül megvalósul a mérséklés, akkor az a Magyarországon előállított termékek árában is megjelenik majd.

A politikus kérdésre reagálva felhívta a figyelmet, hogy a rezsicsökkentés miatt ma már nem támadják Európából Magyarországot, sőt, több ország a magyar példát felemlegetve hozott hasonló intézkedéseket.