Erdő Péter: nem kerülhet a szociális intézmények nagy része egyházi fenntartásba

A bíboros, esztergom-budapesti érsek súlyosan aggályosnak tartja a kormány esetleges szándékát, hogy a szociális intézmények nagy részét egyházi fenntartásba adja.

Erdő Péter a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva beszélt arról, hogy a négy történelmi egyház vezetője még november 20-án tárgyalt az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszterével és államtitkáraival.
A megbeszélésen - mint ismertette - az egyházi vezetők felvetették, hogy mostanáig a szociális intézményeket és az előző kormányzati ciklus végéig az oktatási intézményeket is azok az egyházak kapták vissza, amelyektől a kommunizmus idején elvették.

A bíboros hangsúlyozta: ellenkezik az állam világnézeti semlegességével, ha a kormány vagy az önkormányzatok szabadon, általuk meghatározott egyháznak adják át intézményeiket, ez esetben ugyanis az ő döntésük szabja meg, hogy milyen vallási környezetben kénytelenek az emberek igénybe venni valamilyen szociális szolgáltatást.

Az MKPK elnöke fontosnak nevezte azt is, hogy minden közfeladatot ellátó intézmény finanszírozása egységes, átlátható, normatív alapon történjék.

A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban Erdő Péter hangsúlyozta, hogy az 1 százalékos felajánlások összege a felajánlók számának növekedése ellenére is csökken. Ennek oka - ismertette - részben az adókedvezmények bevezetése, részben a személyi jövedelemadó csökkenése. Ugyanakkor - hangsúlyozta - nézeteltérés van a kormány és az egyházak között, hogy mi alapján kellene kiszámolni az 1 százalék és az azt kiegészítő állami támogatás összegét.

Erdő Péter kiemelte, hogy az egyszer már kormányhatározattal elfogadott támogatások további finanszírozásának összegei is hiányoznak a jövő évi költségvetésből. Ilyennek nevezte a 2016-os Szent Márton év előkészületi munkáinak költségét.

Erdő kitért arra is, a történelmi egyházak aggódnak, hogy a kormány teljesen új egyházi törvényt készül alkotni. Mint mondta a kormány tagjai érdeklődtek a német kormánynál a német állami egyházjogról, mert át kívánják venni. Erdő Péter arra figyelmeztetett, hogy hiba lenne egy teljesen új törvény megalkotása az egyházak széles körű bevonása nélkül.

Mint mondta, a történelmi egyházak tisztában vannak azzal, hogy strasbourgi bíróság kifogásai miatt módosítani kell a jelenlegi törvényt. Ez azonban nem indokolja egy teljesen új struktúra kialakítását - hangsúlyozta hozzátéve, hogy egy új törvény súlyosan megzavarná a vallásszabadság gyakorlását és az egyházak működését.