Ónos eső: kritikus a helyzet Csehországban

Komoly gondokat okozott kedden a közlekedésben az ónos eső, a fagy és a havazás Csehországban. Prágában reggelre gyakorlatilag az egész városban leállt a vasúti és a villamosközlekedés a villanyvezetékeken képződött jégpáncél miatt.

Hasonló a helyzet Brünnben, Olmützben, Liberecben és más cseh, illetve morva nagyvárosokban. A villamosokat és trolibuszokat a közlekedési vállalatok autóbuszokkal helyettesítik, amelyekből azonban nincsen elég, így az emberek ezrei késve érkeztek munkahelyükre. A metró- és az autóbusz-közlekedés mindenütt problémamentes.

Korlátozott maradt a forgalom a legfőbb vasútvonalakon is Prága és Brünn, illetve Prága és Ostrava között. Számos vonat egyáltalán nem indult el, míg más vonatok késéssel közlekedtek. Ez a nemzetközi járatokra is vonatkozik - közölte Radek Joklík, a cseh vasúti társaság (CD) szóvivője.

Több szerelvény már hétfő este is öt-hat órás késéssel közlekedett. A vasút közlése szerint ez éjjeli órákban a nyílt pályán rekedt vagy többórás késéssel közlekedő szerelvényekben mintegy 100 ezer utas volt. Néhány szerelvény utasait autóbuszokkal sikerült elszállítani, míg más szerelvényeket csak a kora reggeli órákban tudtak bevontatni a legközelebbi pályaudvarokba.

Ahol lehet, a vasút a villanymozdonyokat dízelmozdonyokkal helyettesíti. Több regionális vonalon leállt a forgalom. Joklík szerint a helyzet javulása az időjárás függvénye.

Meteorológiai előrejelzések szerint időjárás-változásra csak a keddi éjjeli órákban lehet számítani. Az időjárás a közúti közlekedést is befolyásolja, már hétfőn komoly gondok voltak főleg a Cseh-Morva Fennsíkon és Morvaországban. A szélviharok következtében számos helyen kidőlt fák, villanypóznák, letört ágak akadályozták a forgalmat. Több alsóbb osztályú utat lezártak. A közép-morvaországi Prerov és Prostejov környékén a közlekedési problémák miatt rendkívüli helyzetet hirdettek ki. A balesetek száma is jóval magasabb a szokásosnál, de súlyos tragédiák nem történtek.

A legkomolyabb baleset kedd délelőtt történt Karlovy Vary közelében: egy középiskolás diákokat szállító autóbusz az őt előző személygépkocsi megcsúszása miatt a szembe jövő kamion oldalának ütközött és az árokba sodródott. A balesetben 18 diák és a buszvezető is könnyebb, illetve közepesen súlyos sérüléseket szenvedett, de senki nincs életveszélyben. A sérülteket a környék kórházaiba vitték.

A Cseh Energetikai Művek (CEZ) jelentése szerint Észak-Morvaországban és Kelet-Csehországban az éjjeli órákban több ezer háztartás maradt villanyáram nélkül. Négy járásban energetikai vészhelyzetet hirdettek ki. A problémák egyharmadát kedd délig sikerült elhárítani. Délben még mintegy ezer háztartás volt villany nélkül.