Aggódnak a búcsi iskola jövőjéért a szlovák oktatási törvény miatt

Az európai értékeket, köztük az anyanyelvi oktatáshoz fűződő emberi jogot szeretnék érvényesíteni továbbra is egy uniós tagállamban, Szlovákiában, a búcsi általános iskola vezetői. A tágabb nemzeti közösség együttműködésére is szükségük van a magyar pedagógusoknak.

A nemzetiségi oktatásügyet több szempontból is negatívan érintheti majd a szlovákiai közoktatási törvény módosítása, főleg az iskolák megmaradásának magasabb létszámhoz való rendelése. Igaz, ezek az új kritériumok vélhetően csak a 2015-16-os tanévtől jelenthetnek veszélyt a felvidéki magyar tannyelvű iskolákra. A magyar határhoz közeli, 1200 lakosú Búcs színtiszta magyar település, a faluban mégis érezhető már a nyugtalanság a tanári karban és a szülők körében is. Iskolájukat a falu hajdani református lelkészéről, az első magyar nyelven munkálkodó földrajztudósunkról, Katona Mihályról nevezték el.
Kossuth Rádió, Vasárnapi újság

Győző Andrea igazgatónő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elmondta: a tavaly decemberben született szlovák oktatási törvény meghatározza az iskolákban a minimális létszámokat. A jogszabály jövő év szeptemberben lépett volna hatályba, de az új iskolaügyi miniszter elhalasztotta egy évvel. A törvény több falu kis iskoláját érintené, mert nem mindenhol van meg a szükséges létszámú diák. A búcsi általános iskolában is van hét fős osztály, de vannak tíz fölöttiek is, magyarázta az igazgatónő, aki szerint reményre ad okot az is, hogy a falu óvodájába negyven kisgyerek jár, s ha ők iskolába kerülnek, a létszám már a határon lesz.

Győző Andrea hangsúlyozta: mindent megtettek eddig is, és megtesznek a jövőben is, hogy megtartsák az iskolát. Több környékbeli településről, ahol csak az alsó tagozat működik, most is járnak át Búcsra felső tagozatosok. Az igazgatónő úgy véli, a búcsi iskola nagyon színvonalas, a tanórán kívül különböző szakköröket tartanak, honismereti kirándulásokat szerveznek, és a gyerekek identitástudatát is igyekeznek erősíteni: a honismereti szakkörben feltérképezik a falu és a régió nevezetességeit, és olyan műsorokat hívnak meg az iskolába, amelyek szintén az identitástudatot erősítik.

A szülőkkel is igyekeznek minél szorosabbra fonni az együttműködést, bevonzani őket az iskola által szervezett programokra, például az iskola névadója tiszteletére rendezett napokra, az istentiszteletekre, s a különböző előadásokra, tette hozzá Győző Andrea.