Nőtt az álláskeresők száma Tolnában

A szeptemberhez képest mért ötszázalékos emelkedés oka egyrészt az idénymunkaszezon vége, másrészt az, hogy szeptember 30-án több közfoglalkoztatási program befejeződött,

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának munkaerőpiaci elemzése szerint október 20-án az előző havinál 489-cel több, összesen 10 174 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban, ami ugyanakkor 18,2 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakához képest.

A munkaügyi szervezet tájékoztatása szerint a szeptemberhez képest mért emelkedés oka egyrészt az idénymunkaszezon vége, másrészt az, hogy szeptember 30-án több közfoglalkoztatási program befejeződött, az új programok az év utolsó két hónapjában indulnak, illetve indultak.

Különösen Tamási térségében nőtt a nyilvántartott álláskeresők száma - tették hozzá. A szervezet adatai szerint Tolna megyében 10,9 százalék, a tamási kistérségben 13,6 százalék volt az álláskeresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya.

A munkaügyi elemzés kitér arra is, hogy a 10 174 álláskereső közül 1179-en voltak jogosultak valamilyen álláskeresési ellátásra, 2999-en foglalkoztatást helyettesítő támogatásra, míg az álláskeresők hat tizede semelyik ellátásban nem részesült.

A munkaerő-piaci elemzés szerint októberben 1335 főre jelentettek be munkaerőigényt, túlnyomó többségben közfoglalkoztatottakra. A nem támogatott álláslehetőségek száma 198 volt, ami közel százzal elmaradt a szeptemberi kínálattól. A nem támogatott munkaerőigények többsége, 54 álláshely a kereskedelem és gépjárműjavítás ágazatból érkezett, 34 embert kerestek a feldolgozóiparból, az építőipar 20 állást kínált októberben Tolna megyében.