MSZP: a köznevelési törvénymódosítás egyes pontjai legalizálnák az iskolai szegregációt

Az MSZP szerint a köznevelési törvény Országgyűlés előtt lévő módosításának egyes passzusai alkalmasak az iskolai szegregáció legalizálására. Kiss László országgyűlési képviselő rámutatott: a Fidesz a tankötelezettség 16 évre csökkentésével és az ifjúságvédelmi jelzőrendszer szétverésével már bebizonyította, hogy magára hagyja a szegregációnak legjobban kitett, szegény és hátrányos helyzetű gyermekeket.

Úgy látta: a kormányzat összes intézkedése növeli a különbséget szegény és még szegényebb ember között, miközben a gyermekszegénység egyre nagyobb méreteket ölt. A folyamat megállítására a parlament előtt lévő oktatási módosító csomag sem vállalkozik - állapította meg.

Kiss László jelezte: a törvényhez módosító javaslatokat nyújtottak be. Az Országgyűlés kedden kezdte tárgyalni a köznevelési törvény módosítását. Czunyiné Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár expozéjában közölte: az új köznevelési rendszer működése során szerzett tapasztalatok alapján a hatékonyság fokozása és a működőképesség erősítése érdekében szükséges módosítani és pontosítani a törvény rendelkezéseit.

A törvényjavaslat elsődleges célja a 2012/13-as tanévtől bevezetett szabályozás tökélesítése, kiegészítése, és a törvény keretjellegéhez igazodva a terjedelmi egyszerűsítés, ezért több rendelkezés deregulációja is megtörténik - tette hozzá.

Szerdán Szabó Tímea, a PM társelnöke, független képviselő közölte parlamenti vitanapot kezdeményez az iskolai szegregáció témájában. Mint elmondta: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a köznevelési törvényhez "sunyi módon betolt" egy olyan módosító indítványt, amelyik alapján miniszteri rendelettel "bizonyos iskolákat ki lehetne venni a szegregációs törvény alól".