Felajánlotta lemondását a román kormányfő

Ponta egyetlen feltétele, hogy Klaus Iohannis megválasztott elnök a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással.

Felajánlotta lemondását Victor Ponta román miniszterelnök a bukaresti kormány éléről pénteken, azzal a feltétellel, ha Klaus Iohannis megválasztott elnök a jelenlegi kormánykoalícióból bíz meg másvalakit kormányalakítással. A novemberi romániai elnökválasztáson váratlan vereséget szenvedett Ponta ezt pénteken jelentette ki a dcnews.ro hírportálnak adott interjúban. "Ha létezne ez a garancia a hivatalban lévő Traian Basescu államelnök vagy a megválasztott államfő részéről, már holnap benyújtanám lemondásomat" - mondta Ponta, aki egyben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke is. Hozzátette: Romániában a nyugati politikai kultúrával ellentétben még az a hagyomány uralkodik, miszerint egy megválasztott államfő csak a saját politikai táborából akar kinevezni miniszterelnök-jelöltet.

Leszögezte, hogy a 2012-es parlamenti választás nyomán hatalomra került jelenlegi kormánykoalíciónak folytatnia kell a kormányzást 2016-ig, hiszen még sok a tennivalója a következő két évben. "Addig, amíg létezik a jelenlegi parlamenti többség, a kormányzásra kell összpontosítanunk" - mondta a miniszterelnök, aki továbbra is fenntartja álláspontját, hogy a legutóbbi választások eredményét tiszteletben kell tartania a novemberi elnökválasztásból győztesként kikerült jobbközép ellenzéknek.

Rámutatott: a Szociáldemokrata Pártban (PSD) is elmondta, a pártvezetés elnökválasztás eredményét kiértékelő csütörtöki ülésén, hogy a kormányzás nem kötődik szorosan az ő személyéhez, azt a 2012-es parlamenti választás eredménye és az annak következtében kialakult parlamenti többség szavatolja. Ponta nem kívánt megnevezni senkit, hogy kit tudna elképzelni következő miniszterelnöknek, mivel erről senkivel nem beszélt. A kormányfő november 16-án meglepetésre elvesztette az államfőválasztást Iohanisszal szemben. Az elszenvedett vereség miatt a PSD tavasszal rendkívüli tisztújító kongresszust tart.