Áthelyezték a francia elnök magánszemélyzetének öt tagját az államfőről megjelent fotók miatt

A Francois Hollande francia államfőről és kedveséről, Julie Gayet színésznőről megjelent fotók miatt áthelyeztek az Elysée-palota munkatársai közül öt embert, aki a köztársasági elnök magánszemélyzetéhez tartozott - közölte pénteken az elnöki hivatal, megerősítve a Libération című napilap honlapjának értesülését.

A Voici bulvárlap egy hete tett közzé egy állítólag októberben készült fotósorozatot, amelyen Francois Hollande és Julie Gayet színésznő, filmproducer az elnöki hivatal kertjében egy asztal mellett ülve beszélget.

Ezek voltak az első fotók, amelyeken a 60 éves elnök és 42 éves kedvese együtt látható azóta, hogy a Closer című bulvárlap tíz hónappal ezelőtt beszámolt arról, hogy viszonyuk van.

A Libération pénteken azt írta, hogy az Elysée-palota biztonsági szolgálatának kérésére a csendőrség által indított nyomozás nem tudta megállapítani, ki készítette a fotókat. Az elnöki hivatalban abban viszont biztosak, hogy a felvételeket mobiltelefonnal készítették az államfő lakásának ablakából, és az, aki készítette, a köztársasági elnök magánszemélyzetéhez tartozik. A lap azt is állította, hogy az öt áthelyezett ember közül négyet még Nicolas Sarkozy előző államfő vett fel.

Hollande környezetében úgy vélik, hogy a titokban készült fotók annak bizonyítékai, hogy egy vagy több beépített ember az elmúlt két évben rendszeresen tájékoztatta Nicolas Sarkozyt és környezetét Hollande magánéleti történéseiről.

A januári leleplezést követően az államfő és addigi hivatalos élettársa, Valérie Trierweiler politikai újságírónő csaknem tízévi együttélés után szakítottak. Azóta Hollande nyilvánosan mindig egyedül jelent meg, és nem volt ismeretes, hogy jelenleg milyen viszonyban áll Julie Gayet-val. Trierweilernek a szeptemberben megjelent Merci pour ce moment (Köszönet ezért a pillanatért) című kötete, amelyben a francia államfővel való kapcsolatáról "tálalt ki", az egyik legkelendőbb könyv lett Franciaországban, 13 nyelvre lefordították, és az újságírónő több mint egymillió eurót keresett vele eddig.