Washington elítélte az EBESZ-megfigyelők elleni támadást Kelet-Ukrajnában

Washington elítélte szerdán az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői elleni támadást Kelet-Ukrajnában, és a Moszkva-barát szakadárokat tette felelőssé érte.

Jen Psaki külügyi szóvivő közleménye szerint "mindent összevetve a lövéseket a szakadárok által ellenőrzött területről adták le". Psaki leszögezte, hogy az Egyesült Államok számára elfogadhatatlan bármilyen támadás vagy fenyegetés az EBESZ-megfigyelőkkel szemben.

"Felszólítunk minden felet, hogy tartózkodjon olyan cselekményektől, amelyek veszélybe sodorják az EBESZ-missziót Ukrajnában" - közölte Psaki, és ismételten felszólította a szakadár fegyvereseket, biztosítsák a misszió számára, hogy mandátumával összhangban végezhesse dolgát.

Az EBESZ honlapján közölte, hogy Donyeck közelében rakétagránáttal és légvédelmi fegyverekkel tűz alá vették szerdán dél körül az EBESZ megfigyelőit. A misszió három tagja ukrán katonák kíséretében a Donyecktől 55 kilométerre keletre lévő Kirove és Sumi települések között található két ukrán ellenőrzőpontot között közlekedett. Sumi mellett az egyik megfigyelő kiszállt a páncélozott járműből, és azon nyomban egy rakétagránátot lőttek ki rá, amely az EBESZ-járműtől mintegy 150 méterre csapódott be. Két másodperccel később 23 milliméteres légvédelmi fegyverből adtak le rá több sorozatot. A golyók a járműtől két-három méterre csapódtak be. Az EBESZ-megfigyelők azonnal elhajtottak a helyszínről. Nem esett bajuk, épségben értek vissza bázisukra.

Hasonló incidenst történt a múlt szerdán is Donyeck közelében.

Kanada ismét hadfelszereléssel segíti az ukrán hadsereget

Kanada tizenegymillió dollár értékben újabb hadfelszerelés-szállítmányt küld az ukrán hadseregnek, hogy szembeszálljon "a putyini rezsim folytatódó agressziójával" - jelentette be szerdán Ottawában Rob Nicholson védelmi miniszter.

A tárcavezető közlése szerint emberi élet kioltására nem alkalmas katonai felszereléseket és eszközöket küldenek az ukrán fegyveres erőknek. Védőfelszereléseket, téli katonai ruhákat, továbbá robbanószerkezetek semlegesítéséhez szükséges berendezéseket küldenek összesen nyolcmillió dollár értékben. Emellett távközlési berendezéseket, éjjellátó készülékeket és távcsöveket adnak, és szánnak pénzt egy tábori kórház létesítésére és egészségügyiek felkészítésére is.

A szállítmány első részét, amely háromezer katona számára biztosít téli ruhát, már csütörtökön útnak indítják, a többit pedig a jövő év elején.

Nicholson úgy fogalmazott, hogy a Kijev által kért hadfelszerelésekre Ukrajnának égető szüksége van, hogy "szembeszálljon a putyini rezsim folytatódó agressziójával".

Kanada eddig 55 millió dollár értékben nyújtott segélyt Ukrajnának. Augusztus közepén golyóálló mellényeket, sátrakat, hálózsákokat és elsősegélycsomagokat szállított a fegyveres erőknek.

Kanada, követve az Egyesült Államokat és az Európai Uniót, több szakaszban vezetett be szankciókat Oroszország ellen a Krím félsziget annektálása és a kelet-ukrajnai válságban játszott szerepe miatt.