LMP: nem reális alternatíva a fiataloknak a mezőgazdaság

A hazai középfokú agrárképzés uniós szinten a 19. Az LMP szerint a mezőgazdaságban hatalmas potenciál van, ám az nem ad reális alternatívát a fiataloknak.

Jövőre 16,2 milliárd forint jut az agrárgazdasági szakiskolákra, míg idén erre 15,9 milliárd forintot biztosítottak – jelentette ki Lengyel Szilvia, az LMP vidékfejlesztési szakszóvivője az M1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta, a mezőgazdaságban hatalmas potenciál van, de nem kínál reális alternatívát az álláskereső fiataloknak.

Megemlítette: eddig 162 középfokú intézményben folyt agrárképzés, most azonban a szaktárca kezébe került 63 intézmény, és egyfajta profiltisztítás ment végbe. Csakhogy az elméleti képzés mellett szükség van különféle háttérintézményekre, tangazdaságokra, ahol a fiatalok gyakorlati tudást is szerezhetnek – hívta fel a figyelmet.

Az, hogy milyen élelmiszereket fogunk fogyasztani és ezt milyen szaktudással termelik meg, nagyon nem mindegy – szögezte le.

Beszélt arról is, hogy a magyar középfokú agrárképzés uniós szinten a 19. helyen áll. Ezt a rangsort a képzés színvonala alapján állították össze, a gazdák szakmai felkészültségét vizsgálták.