Jobbik: legyen szakszerű és családbarát a közszféra!

Volner János csütörtökön egyebek mellett arról beszél, hogy a párt tiltakozik a napi 10 órás munkaidő bevezetése ellen, mert családellenesnek tartják.

A Jobbik szakszerű és családbarát közszféra kialakítását sürgeti. Volner János, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette: tiltakoznak a napi 10 órás munkaidő bevezetése ellen egyes területeken, mert családellenesnek, a dolgozók kizsákmányolásának tartják. Ennek következtében a dolgozók elhagyják a pályát, a pályaválasztóknak pedig nem lesz vonzó a szféra - tette hozzá.

A jobbikos politikus furcsának nevezte, hogy miközben a kormány a bürokrácia csökkentését tervezi, a jövő évi költségvetési javaslat szerint megemelkednek az állam kiadásai. Megjegyezte: a minisztériumoknál így is 1500-zal többen dolgoznak, mint korábban.

Szólt arról, hogy a közszféra átalakítását meg kell előznie a közfeladatok felmérésének, ami 2007 óta nem történt meg. Akkor 9045 állami és önkormányzati feladatot azonosítottak - tette hozzá, jelezve: enélkül nincs átfogó kép az államreformhoz arról, milyen szervezeti rendben milyen közfeladatok legyenek.