Csaknem 50 film a Faludi Nemzetközi Amatőrfilm-szemlén

Huszonkét ország 48 filmje szerepel a XVIII. Faludi Nemzetközi Amatőrfilm-szemlén, amelyet pénteken és szombaton rendeznek meg az Uránia Nemzeti Filmszínházban Budapesten.

Tímár Dalma, a Faludi Ferenc Akadémia munkatársa a programot ismertető budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az idei fesztiválra a szerelem témájában vártak alkotásokat. Az előzsűrizés során a 116 beérkezett pályaműből 48-at válogattak be a programba.

A hatodszor megrendezett fotópályázatra csaknem 130 alkotás érkezett, ezek közül 34 fotót az Uránia moziban mutatnak be vasárnapig estig.

A filmeket bíráló zsűri tagjai között helyet foglal Krzysztof Zanussi világhírű lengyel filmrendező, Fekete Ibolya és Nagy Viktor Oszkár, filmrendezők, valamint Lázár Kovács Ákos esztéta, a rendezvény főszervezője.

Krzysztof Zanussi lengyel filmrendező, aki tíz évvel ezelőtt már zsűrizett a Faludi-filmszemlén, kiemelte: a rendezvényen - egyedülálló módon - nyilvános értékelik az alkotásokat a vetítések után. A rendező megjegyezte, hogy más fesztiválokon is javasolta ennek bevezetését, mivel így őszintébb értékeléseket kaphatnak az alkotók. Mint ahogy elmondta, többek ellenszenvét is kiváltotta legújabb, Obce Cialo (Idegen test) című filmjével, amelyben egy felszabadult feminista nő üldöz egy katolikus fiút. A történetben kritikus szemmel mutatja be a multicégek működését és annak a nemzedéknek a tagjait, akik ezeknél a vállalatoknál látják a lehetőséget a felemelkedésre.

A multik olyanok, mint az édesanyák: megmondják azt is, hogy mit viseljenek a dolgozók, miként viselkedjenek, meghatározzák nekik az egész életet - vélekedett a filmrendező, aki szerint egy művésznek mindig az árral szemben kell haladnia.

Lázár Kovács Ákos esztéta elmondta: a szemlére nevezett 116 film jelentős része filmszakos egyetemistáktól érkezett. Érkeztek alkotások többek közt Argentínából, Lengyelországból, Oroszországból, Ukrajnából, Spanyolországból és Marokkóból.

A versenyen kívül vetített filmeket pénteken a 8. kerületi Párbeszéd Házában játsszák. A fesztiválhoz kapcsolódóan az Uránia moziban csütörtökön este vetítik Krzysztof Zanussi Persona non grata című filmjét, pénteken pedig Az élet mint nemi úton terjedő halálos betegség című 2000-es alkotását, majd Fekete Ibolya Chico című mozgóképét. Szombaton a díjátadó előtt Nagy Viktor Oszkár Két világ között című filmjét láthatja a közönség.

Krzysztof Zanussi Konstans Persona címmel pénteken mesterkurzust is tart a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A fesztivál részletes programja a faludiakademia.hu oldalon érhető el.