MobilTárca szolgáltatást indított a Telekom

Digitális pénztárcává alakítja a mobiltelefont a Magyar Telekom MobilTárca szolgáltatása - jelentette be Christopher Mattheisen, a mobilszolgáltató társaság vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Hozzátette, hogy a társaság Európában elsőként vezet be olyan mobiltárcát, amellyel nemcsak fizetni, hanem hűségpontokat gyűjteni, valamint rendezvényekre belépni is lehet. A szolgáltatásban a Telekom partnerei az OTP Bank, a MasterCard, a SuperShop és az InterTicket. A MobilTárca egy olyan alkalmazás, amellyel virtuális formában egy helyen tárolhatók egyes bank- és hűségkártyák, továbbá koncert-, színház- és más belépőjegyek. Ehhez egyérintéses fizetésre alkalmas (NFC-képes) okostelefonra van szükség.

A tájékoztatón elhangzott, hogy Magyarországon több mint 20 ezer elfogadóhely alkalmas az érintéses fizetésre, továbbá a Telekom arra számít, hogy 2015 végéig egymillió NFC-képes telefon lesz forgalomban.

Kovács Antal, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a virtuális bankkártya megalkotása során megkülönböztetett figyelmet fordítottak a biztonságra. A fejlesztésnél az egyszerű és gyors használat mellett szempont volt a kártyaigénylési folyamat gyorsasága is, ezért az igénylés és a szerződéskötés teljes folyamata elektronikusan zajlik le.

Elmondta azt is, hogy az OTP 2009-ben vezette be az érintéses fizetésre alkalmas bankkártyákat, és jelenleg a banknak több mint 2 millió PayPass bankkártyája van forgalomban. A fizetési folyamat technológiai háttere és a tranzakciók biztonsági védelme a MasterCard nemzetközi szabványain alapul. A hűségpontgyűjtés és -beváltás a SuperShoppal együttműködésben valósul meg, míg a jegyvásárlás biztosításában a Jegy.hu oldalt üzemeltető InterTicket a Telekom partnere. Hűségpontot gyűjteni és beváltani közel 600 üzletben, automatában, valamint ugyanennyi taxiban lehet, és 23 budapesti rendezvényhelyszínen biztosított a MobilTárcában tárolt NFC-jeggyel való belépés.

Mobiltarca

A Magyar Mobiltárca Szövetség koordinálásával 2013 nyarán indult el a MobilTárca szolgáltatás egy éven át tartó nyilvános tesztje 2 ezer fő részvételével. A projektben mindhárom mobilszolgáltató részt vett.

A tájékoztató résztvevői hangsúlyozták, hogy a rendszer nyílt, további partnerek csatlakozására is számítanak.

Az MTI kérdésére a Vodafone közölte: a cég stratégiai partnereivel dolgozik saját MobilTárca szolgáltatása beindításán. A kiemelt fontosságú szolgáltatás az idén decemberben egy belső teszttel indul, majd 2015 első negyedévében válik az ügyfelek számára is elérhetővé.

A Telenor is azon dolgozik, hogy a lehető legrövidebb időn belül elindítsa a szolgáltatást. A cég közleményében emlékeztetett rá, hogy a Magyar Mobiltárca Szövetség keretében a MobilTárca tesztüzemét sikerrel teljesítette, és ennek során ügyfelei pozitív visszajelzéseket adtak a szolgáltatásról.