Háziorvosi rezsicsökkentés

Körzetenként havi plusz 130 ezer forintot ad a kormány a háziorvosoknak - írja a Népszabadság. Az érintettek szerint ez jó irány, de az összeg nem elég ahhoz, hogy több fiatal jelentkezzen körzeti doktornak.

Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára a lapnak elmondta: körülbelül 130 ezer forint extra finanszírozásra számíthatnak a háziorvosi és a házi gyermekorvosi praxisok 2015-ben a rendelők fenntartásához. A politikus hozzátette: az állam a korábbinál nagyobb részt vállal a háziorvosi körzetek költségeiből, a 130 ezres többlet több mint tíz százalékkal növeli a praxisok rendelkezésére álló összeget.

Borsi Éva, a Kasszaorvosi Szövetség elnöke úgy látja, ez még nem elég ahhoz, hogy a háziorvosi körzetek vonzóvá váljanak a fiatalok számára, és emlékeztetett arra, hogy az alapellátás az egyik olyan terület, amelyben az elmúlt évtizedekben a legkritikusabbá vált az orvoshiány - írja a Népszabadság. A lap írása szerint pillanatnyilag 213 településnek egyáltalán nincs háziorvosa, a betöltött praxisok több mint feléből pedig tíz éven belül nyugdíjba megy a gyógyító.