Biztonságérzetet akar adni a kormány a háziorvosoknak

A háziorvosok plusztámogatására és a kórházak adósságainak rendezésére is rendelkezésre állnak a források – mondta a Kossuth Rádióban Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár.

Tízmilliárd forintos többletforrást biztosít a remények szerint a parlament a háziorvosi rendszer fejlesztésére, amit a kormányzat a rezsiköltségek fedezésének támogatására szeretné átadni – mondta a 180 percben Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár.

A tízmilliárdos juttatás felosztva havi 130 ezer forintos támogatással egyenlő, és már január 1-jétől megjelenik a háziorvosi finanszírozásban, az úgynevezett fix díjat fogja emelni. Ez az összeg fedezheti a rendelők által igénybe vett közüzemi szolgáltatások árát – tette hozzá.
Zombor Gábor egészségügyi államtitkár a háziorvosok támogatásáról - 180 perc

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tisztségviselője kiemelte, a háziorvosoknak adott tízmilliárdos támogatás egy folyamat része, hiszen az elmúlt években a kormány rendre emelte a finanszírozási összeget, tavaly is hasonló nagyságrendű fejlesztés valósult meg. Azzal, hogy ez jövőre is folytatódik, reálisnak tűnik az a cél, hogy a jelenlegi finanszírozási pénz kifejezetten a háziorvos bevétele legyen.

Az államtitkár hangoztatta, nagyon örvendetes bejelentés volt a gazdasági miniszter részéről, hogy nem csak 2015-ben, hanem 2016-ban is rendelkezésre áll plusz tízmilliárd forint, vagyis folytatható a háziorvosi praxisok támogatása. Hasonlóan fontos, hogy már a parlament elé kerülő úgynevezett egészségügyi salátatörvényben több olyan rendelkezés is megjelenik, amely kifejezetten a háziorvosok számára fontos vagyoni jog, a praxisjog védelmére, értékének megőrzésére vonatkozik.

Zombor Gábor szerint fontos, hogy a háziorvosok biztonságban érezzék a megszerzett praxist, amelynek nemcsak a finanszírozása, hanem az esetleges értékesítése is garantált. Ezek a lépések mind azt erősítik, hogy újra vonzóvá váljon ez a pálya, és minél több fiatal válassza magának.

A háziorvosok munkáját segítő asszisztensek és ápolónők béréről az államtitkát azt mondta, azt a jövő márciusi, az egészségügyi alapellátásról szóló törvényben rendezik, szépen, ütemezve meg tudják oldani ezt a kérdést is.

A kórházak adóssága ügyében az Emmi tisztségviselője kijelentette, a cél az, hogy az intézmények tiszta lappal induljanak. Ezt a célt szolgálhatja egy a költségvetésben szereplő hatvanmilliárdos tétel. Hozzá kell azonban tenni, hogy olyan munkát kell közben elvégezni – a struktúra, a működési feltételek és a finanszírozás tekintetében –, amelynek eredményeképpen az adósságok nem termelődnek újra.

Arról, hogy megszűnik a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI), és létrejön az államot megillető tulajdonosi jogokat gyakorló egészségügyi ellátó központ, Zombor Gábor azt mondta, erről a döntés már megszületett. A tervezett változtatás szerepel a parlament előtt lévő egészségügyi törvényekben, az eredeti intézmény nem szűnik meg, csak feladatok változnak, hiszen új, önálló gyógyszerhatósági szervezet jön létre. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ pedig, amellett, hogy a tulajdonosi jogokat gyakorolja, a kórházak fenntartásában is szerepet vállal, nem csak irányít.