BÉT: alacsony forgalom mellett kis elmozdulások

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 54,40 pontos, 0,31 százalékos csökkenéssel 17 552,46 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője elmondta, a nyugat-európai és a tengerentúli piacokon változatlanul pozitív a hangulat, továbbra is várat magára a korrekció. A BÉT-en rendkívül alacsony volt a forgalom, nem voltak jelentős elmozdulások.

A Mol a 200 napos mozgó átlag - 12 420 forint - alatt van egy hete. Az olajpapír 2012 áprilisa óta nem volt az átlag fölött, ami akkor 17 500 forint volt - mutatott rá az üzletkötő, aki szerint az olajpapír körül felgyorsultak az események az elmúlt hetekben, érdemes figyelni rá.

Az OTP alacsony forgalom mellett folytatta az oldalazást. A Richter meg tudta tartani a keddi zárásból fakadó pluszt, az elmúlt hetek sávjának (3653-3850 forint) a teteje körül van. A Magyar Telekom is a 200 napos mozgó átlaggal küzd.

A forint gyengült az euróhoz képest, amely 307 forint körül jár, az árfolyam 1-1,5 százalékkal gyengébb, mint egy hete - mondta Sőre Balázs.

A Mol 20 forinttal, 0,16 százalékkal 12 400 forintra erősödött, 479,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP ára 19 forinttal, 0,48 százalékkal 3976 forintra csökkent, forgalma 611,8 millió forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,30 százalékkal 339 forintra nőtt, forgalma 87,9 millió forint volt.

A Richter árfolyama 41 forinttal, 1,06 százalékkal 3820 forintra esett, forgalma 680,2 millió forintot ért el.

A BUMIX 1466,95 ponton zárt szerdán, ez 4,12 pontos, 0,28 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.