Ankarában felmentették az Özal-ügy egyetlen gyanúsítottját

Felmentették szerdán a Turgut Özal egykori török elnök 1993-ban történt állítólagos megmérgezése ügyében indított per egyetlen vádlottját - közölte egy ügyvéd. Levent Ersöz nyugalmazott tábornok - aki mindvégig hangoztatta ártatlanságát - 2013 októbere óta állt a bíróság előtt azzal a váddal, hogy megpróbálta megmérgezni Özal elnököt.

Az ügyész úgy ítélte meg, hogy a tábornok ellen felhozott bizonyítékok nem meggyőzőek, sem pedig súlyosan terhelők, így a vádlott felmentését kérte, és a bíróság jóváhagyta - mondta el Hulusi Caskun ügyvéd. Levent Ersözt egy korábbi ügyben már elítélték, majd bebörtönözték. A tábornokot az iszlamista gyökerű konzervatív kormány elleni számos összeesküvési per egyikében állították bíróság elé, majd márciusban szabadlábra helyezték, mert a bíróság bizonyítékok hiányában perfelülvizsgálatot rendelt el számos vádlott esetében.

A török igazságszolgáltatás 2013 áprilisában emelt vádat Ersöz ellen az Özal-ügyben, így védve ki, hogy az ügy húsz év után elévüljön. Özal holttestét 2012-ben exhumálták, egyes hozzátartozói ugyanis azt állították, hogy megmérgezték. Az államfő a hivatalos változat szerint szívrohamban halt meg 65 éves korában. A boncolás egyik állítólagos halálokot sem bizonyította.

Levent Ersöz ellen az egykori államfő özvegye és fia feljelentése alapján indítottak eljárást. A vádirat szerint a tábornok "emberölést kísérelt meg az elnök ellen, amely elképzelhető, hogy sikerült". Ezért a bűncselekményért életfogytig tartó börtönbüntetés szabható ki.

Turgut Özal 1983-tól 1989-beli történt elnökéé választásáig kormányfő volt. Liberális gazdaságpolitikát folytatott, és az első öbölháború idején támogatta Irak lerohanását. Nacionalista körökben bírálták, amiért béketárgyalást akart folytatni a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjaival.