Megkezdték a telelést a Száhel-övezetben a jeladós fehér gólyák

Elérték a Száhel-övezetet azok a fehér gólyák, amelyeket az elmúlt két évben jelöltek meg Nógrád megyében, illetve Szlovákia déli részén egy határokon átnyúló védelmi programban.

Papp Ferenc, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora az MTI-nek elmondta: a madarak (Ciconia ciconia) jeladója azok után kezdett el újra működni, hogy olyan területekre értek, amelyeknek jobb a GSM-hálózati lefedettsége. A koordináták alapján már megkezdték a telelést a Szaharától délre eső területeken.

„A legnyugatabbra a Varbó nevű öreg madár jutott, előtte csaknem három hónapon keresztül nem tudtunk róla semmit. Utoljára a Nílus mellől, Szudánból szolgált adatokkal, de utána távolra került a GSM-tornyok hatósugarától. Jelenleg a Csád-tó maradványának közepén tartózkodik, Csád, Niger és Nigéria hármas határán. Ez azért is érdekes helyszín, mert ott találkoznak egymással a Boszporusz felett vonuló közép- és kelet-európai, illetve a kontinenst Gibraltárnál elhagyó, a németországi Weser folyótól nyugatra fészkelő fehér gólyák” – mondta a programkoordinátor.

Fehér gólya. (Fotó: Orbán Zoltán)

Fehér gólya. (Fotó: Orbán Zoltán)



A magyar fehér gólyák vonulási útvonalának korábban ismeretlen kitérőjéről Csád déli részére csak a 2012 augusztusában a Nógrád megyei Nemti község határában befogott, majd jeladóval ellátva szabadon engedett Zagyva nevű gólyának köszönhetően tudnak a szakemberek. A madár vándorútja során kétszer is felkereste a Száhel-övezet ezen részét. Zagyva jeladója ez év június 7-e óta nem működik, akkor a madár a Sínai-félszigeten tartózkodott. Másfél év alatt mindenesetre 11 ezer 603 GSM-koordinátát szolgáltatott, képet adva tartózkodási helyeiről.

Papp Ferenc hozzátette: a madarak „bejelentkezésével” az is kiderült, hogy az összes öreg nógrádi fehér gólya nyugatabbra, Csád irányába vonul, míg a fiatal madarak többsége, így Picur és Keszi, valamint a Szlovákiában jelölt Peter a Nílus mentén, Szudánban választott telelőhelyet.

Az MME munkatársai 2012 óta 44 fehér gólyát láttak el GSM-alapú jeladóval a Madárvédelem és kutatás határok nélkül magyar-szlovák, illetve az Északi gólyahír című projekt részeként a két országban. A fiatal madarak közül sok elpusztul az első őszi vándorút során, de a térképen is nyomon követhető példányok mellett még több mint tíznek aktív a jeladója.