Egyiptom is felszámolná a nők elleni erőszakot

Egyiptomban tizenhat akciónapot tartanak a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából.

A rendezvénysorozat alatt - sok egyéb program mellett - az egyiptomi társadalomban riasztó méreteket öltő szexuális támadások elleni önvédelemre oktatják a részt vevő nőket, és az egyetemeken figyelemfelkeltő napot szerveznek, amely a férfi hallgatók fontos szerepét emeli ki a nemek közötti egyenlőség megteremtésében.

Az ENSZ tavaly végzett felmérése szerint az egyiptomi nők több mint 93 százaléka vált a szexuális zaklatás valamely formájának áldozatává.

A keddi világnapon indult akciónapok a nemek egyenlőségével és a nők felemelkedésével foglalkozó ENSZ-szervezet (UN Women) globális kampányának keretein belül zajlanak, és az emberi jogok december 10-i világnapjával érnek véget.

A megnyitó sajtókonferencián felszólalók a nőket érő mindennapos bántalmakra példaként az észak-afrikai országban bevett gyakorlatnak számító nemiszerv-csonkítást hozták fel, nevezetesen azt, hogy a múlt héten felmentéssel végződött az ügyben indult első per. Ártatlannak nyilvánítottak egy orvost, akit azzal vádoltak, hogy az általa végrehajtott beavatkozással egy 13 éves lány halálát okozta.

Sajtóértesülések szerint az orvos és a család között született megállapodás értelmében a vádlott ötezer egyiptomi font (mintegy 170 ezer forint) fájdalompénzt fizetett a hozzátartozóknak.

A világszervezet kairói információs központjának igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a nőket érő nemi bántalmak különféle változatai világszerte növekvő tendenciát mutatnak. Haula Matar arra figyelmeztetett, hogy ezzel tovább erősödnek a "zárt társadalmakban kialakult azon kulturális normák, amelyek a nők szerepét csupán a szülésre és a házimunkára korlátozzák".

Egyiptomban soha nem látott mértékű felháborodást váltott ki egy videofelvétel, amelyen az látszik, hogy egy júniusi utcai felvonuláson több tucat férfi erőszakoskodik egy diáklánnyal. A közel negyven percen át kínzott áldozat súlyos sérüléseket szenvedett. A felvétel nyilvánosságra kerülése után hatályba lépett egy törvénymódosítás, amely a szexuális zaklatást az ország történelmében először bűnnek, és nem csupán a szemérem elleni sértésnek minősíti.

A keddi sajtótájékoztatón a nemi erőszak ellen küzdő, Baszma (Lenyomat) nevű aktivista szervezet alapítója az MTI kérdésére elmondta, hogy a hatósági szintű tevékenységek mellett fontos a lakossággal való közvetlen érintkezés. Nihál Szaad szerint a ragályosan terjedő jelenség megfékezéséhez a fiatalságnak kell az akciók középpontjában állnia, hiszen az idősebb korosztály körében rögzült felfogások megváltoztatására kicsi az esély.