Orosz tévé kommentálta a magyar tüntetéseket

A magyarországi tüntetéseket kommentálta vasárnap késő esti politikai magazinműsorában a Pervij Kanal orosz állami televíziós csatorna.

A Politikai póker címmel elhangzott kommentárban - amelyet feltételezhetően a múlt hétfői budapesti kormányellenes tüntetésről bejátszott felvétellel, illetve a Milos Zeman cseh államfő elleni prágai megmozdulással illusztráltak - Makszim Szjomin érdekesnek mondta, hogy a budapesti tüntetés azt követően zajlott, miután Orbán Viktor kormányfő bejelentette, hogy Magyarország folytatja a Déli Áramlat építését. "A tisztán gazdasági érvek mögött valaki oroszbarát politikát látott" - tette hozzá.

Szakértőkre hivatkozva Szjomin azt mondta, hogy a magyarországi és csehországi megmozdulások a hidegháború elején kialakított befolyásolási módszer, az úgynevezett puha erő alkalmazásának klasszikus példáját képezik. Az összeállításban több szakértőt is megszólaltattak, közöttük orosz, szlovák és amerikai politológusokat, akik azt állították, hogy a színes forradalmaktól kezdve az ukrajnai hatalomváltáson keresztül a hongkongi tüntetésekig minden ilyen eseményt az Egyesült Államok által alkalmazott "puha erővel", vagyis a lakosság kulturális és információs befolyásolásával, a nem kormányzati (civil) szervezetek pénzügyi támogatásával provokáltak ki.

A kommentátor megjegyezte, hogy Magyarországon és Csehországban sehova sem vezettek a múlt heti tüntetések, más szakértők szerint viszont a történtek csak az első lépésnek, erőpróbának tekinthetők. "Hogyha Orbán Viktor és Milos Zeman politikája nem változik, Magyarországra és Csehországra újabb megrázkódtatások várnak" - mondta a Pervij Kanal kommentátora.