Elemző: Nagyon mások a kormányellenes tüntetések

A kormány politikáját bíráló tüntetések egyelőre nem mutatnak egy irányba, pláne nem látszik az, hogy ezekből konkrétabb politikai formáció alakulna ki – mondta a Kossuth Rádióban Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője.

Mindenképpen az internetadó elleni első spontán szerveződött demonstráció adott lökést az elmúlt hetek tüntetéseinek, amelyek egybefonódni látszanak, ám mindegyik más jellegű – mondta a 180 percben Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet munkatársa. Az elemző szerint a netadó elleni utcai tiltakozáshoz képest az utána követő tüntetések intenzitása, a résztvevők köre egészen más képet mutatott.
Szomszéd Orsolya, a Nézőpont Intézet elemzője a tüntetéssorozatról - 180 perc

A netadóról szóló elképzelés alkalmas volt arra, hogy szélesebb körben nemtetszést váltson ki, megosztotta a Fidesz szavazótáborát is – ennek megfelelően a kormány korrigált – tette hozzá. A többi ügy, amely miatt utcára vonultak az emberek, az nem hasonlítható az első konkrét témához. A többi tüntetést inkább általános elégedetlenség jellemezte.

Szomszéd Orsolya arról is beszélt, hogy szerinte a korábbi Milla-tüntetések után nem rendkívüli esemény, ha valaki több ezer embert utcára tud vinni, és az egyéb, szakszervezeti, érdekképviseleti demonstrációkra is volt példa az elmúlt években.

A tüntetések egyelőre nem mutatnak egy irányba, pláne nem látszik az, hogy ezekből konkrétabb politikai formáció alakulna ki, bár nem kizárt, hogy ez megtörténjen, mint annak idején a Milla esetében. Amíg a tiltakozók heterogén csoportjában nincs megegyezés a politikai célról és keretről, addig a demonstrációkból nem nő ki politikai alternatíva. A tüntetések semmiképpen sem jelentenek általános kormányellenes hangulatot, a közvélemény-kutatási adatok nem tükröznek ilyet.