Az Urániában adják át a Média Építészeti Díjakat

Idén tizedszer adják át a legjobb kortárs magyar építészeknek járó Média Építészeti Díjakat csütörtökön, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

A gálaest folyamán a nemzetközi szakmai zsűri által előválogatott épületek és tervek közül kerülnek majd ki a győztesek, a magyarországi vezető médiumok újságíróiból álló zsűri választja ki őket a szakma és a közönség előtt. A programot szervező epiteszforum.hu közleménye szerint a versenyben részt vevő legtöbb alkotás és terv arra az európai trendre reagált, amelyek inkább a kifinomult beavatkozásokról és a régi megőrzéséről szólnak. A projekteket az este folyamán az alkotók öt percben prezentálják a közönségnek, az épületek történetei mellett egy rendhagyó operaelőadást is láthat a MOLTOpera Társulat jóvoltából.

A döntőbe jutott tíz projektet idén is nemzetközi előzsűri válogatta ki: Peter Bogner osztrák művészettörténész, Demir Mensur bosnyák építész és képzőművész és Arpad Zachi román építész 65 épületből és 59 tervből választott ki öt megvalósult épületet és öt tervet. A végső döntést a magyar újságírókból álló tizenkét tagú zsűri és három szakmai bíráló hozza meg, és a közönség is kiválaszthatja a neki legjobban tetsző projekteket. A már megépült munkák között olyanok versengenek, mint a 4-es metró építészeti generáltervezése, a Pannonhalmi Bencés Főapátság modern múzeumokat idéző látogató-bejárata, egy tizenhét méter hosszú könyvespolcot rejtő pilisi "hosszúház", valamint az a csobánkai otthon, amely a hagyományos téglaépítészetet ötvözi a modern minimalizmussal. Az Eger mellé épített borteraszt pedig a visszafogottság mellett a természettel való harmóniára törekvés jellemzi.

A hallgatók tervei között olyan vállalkozások mérkőznek meg egymással, mint egy kőfejtőbe tervezett triálpálya és a hozzá tartozó épületek a sziklafal oldalában meg az egri Zárkándy-bástya újjáépítését célzó elképzelés. A hagyományok újraélesztése jelenik meg abban a diplomamunkában, amely szerint az építész a kecskeméti animációs filmgyártásnak teremtene új otthont egy elhagyatott tárházban, míg egy másik hallgató a tihanyi halászoknak tervezett több funkciós, a népművészetet kortárs módon értelmező épületet. A Mohács környéki ökoturisztikai központ faépületei pedig a hely szellemét próbálják megragadni.

Az épület kategória közönségdíjasára a díjátadó napján az Indexen lehet szavazni, az Építészfórumon pedig a terv kategória közönségdíjasáról dönthet a közönség. A csütörtöki, 18 órakor kezdődő, minden érdeklődő előtt nyitott esten a díjak átadásán túl Rimanóczy Jenő Ybl-díjas építészt is köszöntik születésnapja alkalmából. Az Építészfórum tíz évvel ezelőtt azzal a céllal hozta létre a Média Építészeti Díját, hogy a magyar szakemberek által megépített épületeket és terveket a közönség is megismerhesse. A korábbi években a programban többek között olyan projektek kulisszatitkaival találkozhattak a nézők, mint a fertődi Esterházy-kastély rekonstrukciója, a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed megszületése vagy éppen a Kodály Központ tervezésének és megvalósításának körülményei.