Simon Sándorné kapta a Szent Erzsébet rózsája-díjat

Simon Sándorné, a Ferences Világi Rend tagja kapta idén a Szent Erzsébet rózsája-díjat, amelyet Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke adott át vasárnap este Budapesten.

Erdő Péter a tizenötödik alkalommal odaítélt díj átadó ünnepségen hangsúlyozta: világszerte nő a nyomás az államokon, hogy vonjanak ki minél több anyagi eszközt a humán szektorból, az oktatásból, az egészségügyből, a szociális területről.

Emellett sokszor olyan gazdasági érveket hoznak fel - fűzte hozzá a bíboros -, mint például a hatékonyság, a versenyképesség vagy egyszerűen annak fontossága, hogy az állam nehogy deficites legyen. Mindezek a tényezők valóban fontos gazdasági kérdések, mégis meg kell kérdeznünk, hogy az állam és a társadalom cél-e vagy pedig eszköz, hogy az ember van-e az államért, vagy az állam az emberért - mutatott rá Erdő Péter.

Az MKPK elnöke úgy fogalmazott: "nekünk keresztényeknek mindig az embert kell szem előtt tartanunk. Az embert, akinek sokszor segítségre van szüksége" - tette hozzá.

Az irgalmasság cselekedeteinek gyakorlása a keresztény ember számára nem mellékes feladat, hanem a legfontosabb, az ember szívének legmélyén rejlő kötelezettség - fogalmazott a bíboros, kiemelve, hogy a teremtő akaratát teljesítjük akkor, amikor képmását, az embert feltétlen szeretetben és tiszteletben részesítjük.

A keresztény ember különösen fontos feladatának nevezte, hogy hite alapján tanúságot tegyen a cselekvő szeretetről. Hozzátette, hogy erre még akkor is szükség van, ha jól működnek a "nagy szisztémák", mert az ellátórendszer csak pénzt tud adni, szeretetet nem. Azt az egyes embernek kell megadnia - tette hozzá.

Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár köszöntőjében arról beszélt, hogy szociális, gyermekvédelmi otthonokban vagy más segítő helyszínen járva mindig határozott különbséget tapasztalt az alapján, hogy egy-egy intézményben jelen volt-e a szeretet vagy sem. Éppen ezért - hangsúlyozta - hatalmas felelőssége a Katolikus Karitásznak és más önkénteseknek is, hogy megtanítsák erre a szeretetre a szociális szférában dolgozókat. Kiemelte, hogy a szociális munkásokat sok helyen képezik, sok tudást megkapnak, de ha ezt a szeretetet nem tanulják meg a fiatalok, akkor mindez a tudás hiábavaló.

Az ünnepségen felolvasott laudáció szerint a díjazott, Simon Sándorné 14 éves korában csatlakozott a Ferences Világi Rendhez, ahol a kilencvenes évek elején hajléktalanok segítésével foglalkozott, majd részt vett a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítvány munkájában. Itthon a pestszentlőrinci plébánia hitéletének volt tevékeny szervezője. Fáradhatatlan odaadással segít mindenkinek, határainkon átívelő tevékenysége mellett otthonába is szívesen befogadja a rászorulókat - hangzott el.

A Szent Erzsébet rózsája-díj átadó estjének bevételét az MKPK idén az ipolytölgyesi Szent Erzsébet Otthon javára ajánlja fel.

Az MKPK 1999 decemberében alapította a díjat az irgalmasság és a szolgáló szeretet erényeinek elismerésére, illetve a díjazott személyes példájának felmutatására. A díj Pálffy Katalin szobrászművész alkotása, 95 milliméter átmérőjű bronzérem, amelynek előoldala rózsát ábrázol, hátoldalán pedig a következő felirat található: "Szent Erzsébet rózsája díj; Magyar Katolikus Püspöki Konferencia".

Az eseményen részt vett Varga Zs. András alkotmánybíró, Harrach Péter KDNP-frakcióvezető, Spányi Antal megyés püspök, a Katolikus Karitász vezetője, Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója, Kauser Tibor, a ferences világi rend miniszter generálisa, és Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete.