Obama aláírta a bevándorlásügyi intézkedéseket

Barack Obama amerikai elnök pénteken aláírt két elnöki memorandumot, amelyek végeredményben törvényes státust és munkavállalási engedélyt biztosítanak az Egyesült Államokban csaknem 5 millió illegális bevándorló számára.

A Las Vegasba történt leszállást követően, az elnöki különgép fedélzetén jóváhagyott memorandumok közül az első - a Fehér Ház tájékoztatása szerint - arról rendelkezik, hogy az érintett kormányhivatalok dogozzanak ki javaslatokat a vízumrendszer tökéletesítésére annak érdekében, hogy az hatékonyabban legyen képes felhasználni a kormányzati forrásokat, kizárja a csalás lehetőségét és csökkentse a munkaadókra és munkavállalókra nehezedő terheket. Az erre vonatkozó indítványokat az érintett szerveknek 120 napon belül kell majd előterjeszteniük.

A második memorandum egy, az "új amerikaiak" ügyében illetékes fehér házi munkacsoport felállításáról rendelkezik, amelynek feladata, hogy javítsa az ennek a társadalmi csoportnak való segítségnyújtást "a gazdasághoz és közösségeikhez való teljes körű hozzájárulásukban". Ez a testület koordinálja majd a különböző kormányzati szervek munkáját és támogatja az "új amerikaiak" polgári, gazdasági és nyelvi integrációjának felerősítését célzó stratégia kidolgozására irányuló állami és a helyi szintű erőfeszítéseket. A munkacsoportnak szintén 120 nap áll rendelkezésére ajánlásainak kidolgozására.

"Továbbra is együtt dolgozunk majd a kongresszus tagjaival azért, hogy egy állandó reform megvalósulhasson" - jelentette ki az elnök Las Vegasban, ahol az Egyesült Államokban a legnagyobb számban élnek érvényes tartózkodási iratokkal nem rendelkező bevándorlók. "De amíg el nem jön az a nap, vannak olyan intézkedések, amelyeket a joghatóságom szerint meghozhatok, és amelyek segítenek méltányosabbá és igazságosabbá tenni a bevándorlásügyi rendszerünket, és ma reggel meghoztam az első ilyen intézkedéseket" - mondta.

Az elnök a De Sol Középiskolában szólalt fel, ahol 2013-ban már beszélt a bevándorlásügy átalakításának szükségességéről. Obama azzal vádolta a képviselőházi republikánus vezetést, hogy az még csak szavazásra sem kíván bocsátani egy olyan törvényt, amely kísérletet tenne a probléma rendezésére. Egy közbekiabálásra, miszerint a terve nem mindenki helyzetét oldja meg, az elnök kijelentette, hogy intézkedései csak az első lépést jelentik és sok még a tennivaló.