Wetzel: Nem lehetünk szemérmesek az érdekérvényesítésben

Csütörtökön tartották a Máért XIII. plenáris tanácskozását. Orbán Viktor miniszterelnök az ülésen azt mondta: a béke, az energiabiztonság és a kereskedelmi lehetőségek hármasában kell összefoglalni a magyar érdekeket. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint az unión belül „a legkisebb falatért” is megküzd mindenki, ez a természetes, mindig is így volt.

Wetzel Tamás helyettes államtitkár szerint a miniszterelnök olyan értékekről és közös célokról beszélt, amelyekben maximális nemzeti konszenzus alakulhat ki, és azoknak megfelelően kell kialakítani a magyar külpolitikát és külkereskedelmet.

A kormányfő azt kérte, a külhonban is erősítsék a magyar érdekeket. Vannak ugyanis olyan országok, ahol a helyi magyar közösséget képviselő pártok kormányon vannak. A magyar kormány mögöttük áll, és azt szeretné, ha egyedi esetekben az összmagyar érdekeket is képviselnék – hangoztatta a helyettes államtitkár.

Kérdésre reagálva leszögezte: minden ország a saját érdekeit képviseli, ezért „nem szabad szemérmesnek lennünk vagy annak látszanunk”, az unión belül „a legkisebb falatért” is megküzd mindenki, ez a természetes, mindig is így volt. Ezért is fontos a Máért szerepe, és a zárónyilatkozat elfogadásakor teljes konszenzus alakult ki egyértelmű érdekek mentén – idézte fel. Ma már a választójog és az állampolgárság tekintetében nemzeti konszenzus van, és abban is, hogy az autonómiát el kell érni – emelte ki.

Kapcsolódó tartalom

Belföld
Összeült a MÁÉRT