Negyven helyi művész alkotásaiból nyílt kiállítás Kecskeméten

Téli tárlat címmel helyi művészek alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken Kecskeméten a Cifrapalotában. A kiállítást a bajai Türr István Múzeum igazgatója, Kovács Zita művészettörténész nyitotta meg, aki a 22. alkalommal megrendezett Téli tárlatot az anyag és a mozgás dicséretének nevezte.

"Ami vizuális és szellemi örömöt ad, az ennek a kettőnek, az anyagnak és a mozgásnak 40 művész 62 műalkotásának különböző megnyilatkozásaiból, egy térben történő dialektikus összefüggéséből fakad" - fogalmazott a művészettörténész. Véleménye szerint a válogatás egyértelműen mutatja, a kortárs ember figyelme önmaga felé fordul, belső világát térképezi fel, makro- és mikrovilágát boncolgatja.

Szavai szerint szinte minden alkotásban érezhető "az eredeti képíró gesztus", amikor az alkotóművész "pszichomotorikus energiáit képes vizuális jelrendszerré sűríteni". Kovács Zita Kassákot idézte, aki szerint "Ne csak a művészt dicsérjük, aki tükrözi korát, hanem azt is, aki meg akarja változtatni". A kortárs világ vívmányai közé sorolta, hogy "megszüntette a különbséget anyag és anyag között".

A Téli tárlat alkotásai rendkívül széles skálát ölelnek fel, de abban megegyeznek, hogy mind az anyag életének, mozgásának vizuálisan hatékony, hatásos formáit, megnyilatkozásait keresik - fűzte hozzá.

A kecskeméti Művészeti Műhely Egyesület alkotóinak kiállításán látható darabok a fotómontázstól a grafikáig, a festészettől a szobrászatig és a zománcművészetig a képzőművészet számtalan ágát reprezentálják.

A kiállítás december 21-éig látható.