Mecsetet terveznek Törökország minden állami egyetemére

A bírálók szerint ezzel a török kormány újabb lépést tesz a társadalom iszlamizációja felé.

Mecsetet akar felépíteni Törökország minden állami egyetemén Ankara - jelentette be pénteken a török vallásügyi hivatal (Diyanet), s ezzel a bírálók szerint a török kormány újabb lépést tesz a társadalom iszlamizációja felé.

Több mint nyolcvan egyetemen zajlanak a mecsetépítési munkálatok, s ebből tizenöt helyen már megnyitották a muzulmán imahelyeket a hívek előtt, és 2015-ben további ötven megnyitását tervezik - számolt be Mehmet Görmez, a Diyanet vezetője. "Mintegy húszmillió fiatal él országunkban, és szeretnénk mindegyikhez eljutni" - tette hozzá Görmez.

A hivatal élén álló tisztségviselő azt mondta, az imámoknak - akik fizetésüket az országban érvényben lévő szabály szerint a török kormánytól kapják - egyebek mellett az lesz a feladatuk, hogy a nehézségekkel küzdő fiataloknak felajánlják a segítségüket. Görmez hangsúlyozta, hogy a vallásügyi hivatal kiemelt figyelmet fordít a nagyvárosi egyetemeken működő mecsetekre, mivel "ezek az egyetlen eszközök arra, hogy a városokban és a társadalom életében helyet kaphassanak az imádkozás helyszínei".

A Recep Tayyip Erdogan vezette iszlamista-konzervatív vezetést régóta azzal vádolják ellenfelei, hogy a török társadalom iszlamizációjára törekszik.

Korábban a kormányzat korlátozta az alkoholfogyasztást és a dohányzást, valamint engedélyezte a török tisztségviselők és egyetemisták számára, hogy az iszlám vallás előírásai szerint fátylat viseljenek. Szeptemberben ezt Ankara a középiskolák diákjaira is kiterjesztette.