Kex Remake: egy legendás zenekar újragondolva

A Kex Remake elnevezésű formáció vezetője az egykori dobos, Kisfaludy András, a számokat Tóth János Rudolf gitáros dolgozta át, a CD-n is megjelenő anyagot december 5-én a fővárosi MOM Parkban mutatják be.

"Olyan, mintha egy színdarabot új szereplőkkel rendeznénk újra. Baksa Soós János, a Kex frontembere és személyisége hiányzik ebből, a zene teljesen más rendszerbe került, de az egykori dalok váza megmaradt" - fogalmazott Tóth János Rudolf csütörtökön Budapesten.

Kisfaludy András a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy a több mint négy évtizede Németországban élő Baksa Soós János beteg, állapota olyan súlyos, hogy nem igazán tud kommunikálni. Ő korábban nem támogatta a Kex újjáélesztését, két korábbi alapító, Bianki Iván (gitár, cselló) és Imre Attila (basszusgitár) már nem él.

"A Kex annak idején mindössze egy kislemezt készíthetett, túlnyomórészt amatőr felvételek maradtak csak fenn, ezekből jelent meg két CD az elmúlt években. Elhatároztam, hogy megpróbálom a zenekarhoz méltó módon feljátszani és rögzíteni a régi dalokat. Ehhez kerestem társakat, és szerencsére rátaláltam Tóth János Rudolfra, aki amúgy maga is tagja volt a Kex utolsó, már Baksa nélküli felállásának" - fogalmazott Kisfaludy.

A Kex Remake hamarosan megjelenő albumán 16 Kex-szám újragondolt, átdolgozott változata szerepel.

"Csak úgy volt értelme a munkának, ha gyökeresen megváltoztatjuk a számokat. Nemcsak a régi felvételek köpönyegéből kellett kibújni, hanem a későbbi feldolgozásokéból is, hiszen például a Hobo Blues Band rendszeresen játszotta az Elszállt egy hajó a szélbent, a Tiszta szívvelt vagy a Hetediket. Az irányt a közeg, a többi tag együttes munkája csiszolta ki, a lehető legjobb minőségre törekedtünk" - mondta Tóth János Rudolf, aki a Bergendyben, a HBB-ben és a Magyar Atomban is játszott.

A formációban Tóth énekel is, Kisfaludy dobol, Gyöngyösi Gábor billentyűs hangszereken játszik, Zsoldos Tamás basszusgitározik, Lee Olivér és Fejér Simon gitározik, Fekete István pedig trombitál. Lee és Fejér együtt zenélt Tóth-tal az Ütött-kopott Angyalban, Zsoldos számos formációja közé tartozott a Beatrice, a HBB, a Barbaro, a RABB vagy a Mini, Fekete István tíz éve tanít a Kőbányai Zenei Stúdióban.

A sajtótájékoztatón Kisfaludy és Tóth, illetve a Kex Remake zömmel fiatal tagjai mellett Somló Tamás és Závodi János is megjelentek, előbbi basszusgitározott és énekelt, utóbbi gitározott a Kexben.

"Tóth János Rudolf jó ízléssel és fantáziával nyúlt a Kex dalaihoz, Baksa is örülne, ha hallaná" - jegyezte meg Somló Tamás.
A CD-re került 16 dal között van természetesen a rockossá varázsolt Család, a bluesos-szvinges köntöst kapott Büdös sajt, a progrockos-folkos Zöld-sárga, zöld-sárga, valamint a dzsesszes Elszállt egy hajó a szélben.

Kisfaludy András elmondta, hogy a december 5-i koncerten a MOM Parkban vendégként fellép a Kex Remake-kel Závodi János, valamint a Baksához hasonlóan szintén Németországban élő egykori Kex-alapító tag, Doleviczényi Miklós billentyűs is. Az estet rögzíti a Magyar Televízió, a tervek szerint jövőre könyv is megjelenik a Kexről. A MOM Park-beli koncert főpróbájaként november 25-én Pécsett a Zsolnay Negyedben is fellép a Kex Remake.

A már több mint négy évtizede megszűnt, de máig kultikus zenekarként emlegetett Kex együttes a magyarországi beatzene különös szereplője volt. Rövid ideig, 1969 és 1971 között létezett, és csak néhány felvétel maradt fenn utána, mégis legenda övezi, elsősorban énekese, Baksa Soós János személye miatt. A frontember látszólag ártalmatlan, ám politikai mondanivalótól sem mentes performanszai, dadaista versei, József Attila költeményeinek megzenésítései vonzották az értelmiségi közönséget. A Kex azonban nem tudott kilépni az underground státuszból, a hatalom megfigyelte a zenekart, Baksa Soóst a belső elhárítás is zaklatta, és végül családjával Németországba távozott.

"Szerintem Baksa Soós János élete legszebb alkotói időszaka a Kex együttes működésére esett. Egy adott kort nem csak az tud jellemezni, ami a különböző dokumentumokban olvasható vagy hallható, az is ugyanolyan súlyos lehet, amit nem írtak meg vagy nem forgattak le, de él egyes emberek emlékezetében. Ez igaz a Kexre, Baksa Soós élő szövegeire, sztorijaira, színpadi produkciójára is, amelyek az adott kor politikai, művészeti eseményeire reagáltak. A zene egy alap volt, körítés, János erre adta elő szürreális meséit a közönséget bevonva. Ezek teljesen egyedi műsorok voltak a Kádár-korszakban" - mondta korábban Kisfaludy András az MTI-nek.

Az egykori dobos 1974-ben abbahagyta a zenélést, dokumentumfilm-rendező lett, több művet is készített a Kexről, a legismertebb az Elszállt egy hajó a szélben 1999-ből, de a zenekarhoz kapcsolódik A Kalef - A Moszkva téri galeri is (2007).