Netanjahu óva intette a Nyugatot

Az izraeli miniszterelnök óva intette a Nyugatot attól, hogy megállapodásra jusson Iránnal annak atomprogramjáról.

Egy washingtoni zsidó konferencián műholdas kapcsolaton keresztül elmondott felszólalásában Benjámin Netanjahu azt hangoztatta, hogy egy ilyen megállapodás nem tartaná vissza az iszlám köztársaságot attól, hogy nukleáris fegyverre tegyen szert. "Világos, hogy Irán meg akar szabadulni a gazdaságát jelentős mértékben sújtó szankcióktól, de annak is egyértelműnek kell lennie, hogy Irán nem áll készen leszerelni nukleáris fegyverkezési programját ezért cserébe" - fogalmazott az izraeli kormányfő.

Netanjahu szavai fokozták a Washingtonban az Iránnal való megegyezés lehetőségéről kialakult politikai vitát, amelyben a "félidős" választásokat megnyerő - és januártól a törvényhozás mindkét házában többségbe kerülő - republikánusok közül sokan gyanúsan tekintenek a hatok - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország, illetve Irán tárgyalásaira, és inkább még szigorúbb büntetőintézkedéseket találnának helyesnek.

Az izraeli politikus szerint óriási hiba lenne feloldani a szankciókat, majd a hírszerzésre és nemzetközi ellenőrökre támaszkodva győződni meg arról, hogy Irán biztosan nem fejleszt nukleáris fegyvereket. Az amerikai és az izraeli hírszerzés a múltban nem tudta megtalálni a titkos iráni létesítményeket - fogalmazott, Észak-Koreát emlegetve példaként pedig azt mondta, az ellenőrök nem tudták meggátolni az ázsiai országot abban, hogy atomfegyverre tegyen szert.

A hatoknak és Iránnak november 24-ig kellene megállapodniuk az atomvitában. Irán azt hangoztatja, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál.