Czunyiné: A cél, hogy a diákok megerősítve tudjanak szakmát szerezni

Több jut jövőre köznevelésre, folytatódik a pedagógusok béremelése és felkarolják a nemzeti tehetség programot is. De miért fenyegetnek mégis sztrájkkal a pedagógusok és valóban a gimnáziumok számának csökkentését jelenti a közoktatás napokban megszellőztetett profiltisztítása? A Közbeszéd vendége Czunyiné Bertalan Judit közoktatásért felelős államtitkár volt.

„A következő esztendőben tudjuk biztosítani a pedagógus-életpályamodellben vállaltakat, a pedagógus-minősítéssel járó bértöbbletet, illetve a szeptemberben esedékes, 10 százalékos béremelést. Tudjuk teljesíteni a magyar családok és gyerekek felé vállalt kötelezettségünket, miszerint már egy újabb, teljes évfolyam iskolás gyermek fog ingyen tankönyvet kapni. Valamint tudjuk vállalni azokat a tartalmi változtatásokat is, amely a mindennapos testnevelést szolgáló infrastrukturális beruházásokat jelenti, a tankönyfejlesztést, uniós források hozzárendelésével mindazokat a tartalmi fejlesztéseket, melyekről döntött a köznevelési törvény elfogadásakor a jogalkotó” – fogalmazott Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában.

Mint mondta, egyes szakmai-politikai költségvetési döntéseknek köszönhetően bizonyos eredmények romló tendenciát mutatnak, ezért el kell indítani egy olyan változtatást, ahol a tartalmi, minőségi előírások mellett a jövőben az eredmények javulnak, és a felnövekvő nemzedék számára az iskola biztos tudást jelent.

Az államtitkár elmondta azt is, az iskolák biztonságos működtetése és a pedagógusok béremelése a cél,  valamint a célok között szerepelnek - a megfelelő uniós forrásokat hozzávéve - azok az előirányzatok is, amelyek a köznevelést szolgáló infrastrukturális fejlesztéseket teszik lehetővé -ilyen például tornaterem, a tanuszoda fejlesztés, vagy a tankönyvfejlesztéshez, az ingyenes tankönyvellátáshoz szükséges feltételek biztosítása is. Ezek a célok elérhetőek és a forrásokat a költségvetés biztosítja – húzta alá Czunyiné Bertalan Judit.

A sztrájkról szóló hírekre reagálva az államtitkár azt mondta: a pedagógus béremelést célzó 38 milliárd forintnyi cél előirányzat rendelkezésre áll, így „rosszul értelmeztek egyes költségvetési sorokat”.

Arra a kérdésre, hogy kevesebb gimnázium, ezáltal kevesebb pedagógus lesz-e, az államtitkár azt mondta: egy olyan intézményi profiltisztítás fog történni, ahol a szakképzés és a szakiskolai rendszer leválasztása történik meg. A szervezeti, strukturális átalakítás célja, hogy az adott intézményekben célhoz irányítottan és megerősítve tudjanak szakmát szerezni - így a szakközépiskolában szakmát és érettségit is, a gimnázium pedig erős út legyen az egyetemre – emelte ki.

Hozzátette: ennek az összevont intézményi struktúrának az előzménye arra az időszakra tehető, mikor még Bokros-csomagnak köszönhetően a finanszírozás miatt próbáltak a fenntartók „így logikázni”.

Biztosítani kell a szakközépiskolában az érettségi lehetőségét, átmenetét: ez az út nyitva marad a jövőben is azért, hogy több lehetősége legyen a gyermekeknek – tette hozzá Czunyiné Bertalan Judit.