Tuzson: Elfogadhatatlan a NAV-elnökkel szembeni eljárás

Vida Ildikó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke a Magyar Nemzetnek adott szerdai interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták beutazását az Egyesült Államokba. Tuzson Bence fideszes országgyűlési képviselő az eljárást megdöbbentőnek nevezte a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Tuzson Bence szerint az 50-es években fordult elő, hogy a koncepciós perek ítélete már a per előtt megszületett. Úgy vélekedett, jelen esetben arról van szó, hogy még a koncepciós pert sem folytatják le, nem fedik fel az ügyet és azt hogy mi a vádpont, csak rámutatnak valakire, és azt mondják, bűnös. Az eljárás elfogadhatatlan, minden 20. vagy 21. századi jogelvvel ellentétes - nyomatékosította.
Hallgassa meg!

Kedden ülést tartott a Fidesz-KDNP-frakció Budapesten. A Fidesz-KDNP azt javasolta, hogy 200 ezer forintos éves összeghatárig ne változzon meg a meglévő cafeteria adószintje. Az efölötti rész sávos rendszerben emelkedne, és más szabályok alá esne: csak rekreációs célra, belföldi turizmusra vagy meleg ételre lehetne felhasználni - mondta a politikus.

A frakcióülés egyik legfontosabb témája a fair bankok rendszere volt - folytatta. Tuzson jelezte: véget ér Magyarországon az a korszak, amikor apró betűkkel szabályoztak mindent a bankok, nem lesz lehetőségük, hogy a feltételeket egyoldalúan megváltoztassák. A frakciók azt javasolták a kormánynak, hogy a bankok legfeljebb háromévente változtathassanak a szerződési feltételeken, a kamatemelés pedig csakis a jegybank kontrolljával történhessen meg - emelte ki a képviselő.

Arra a kérdésre, hogy a jövő évi büdzsé tervezetéből úgy tűnik, bizonyos területekről elvesz a kormány, úgy reagált: a költségvetésben vannak átrendeződések, egyrészt egyes tételek máshol jelennek meg, másrészt vannak bizonyos folyamatokat a társadalomban, amelyeket "le kell követni". Ha nő a foglalkoztatottság, akkor az azon kívüli ellátások csökkennek, de nem nominálisan, hanem a büdzsé egészét tekintve - mutatott rá. A kormány a közmunkások jelenlegi, 200 ezres számát tovább szeretné növelni 270-300 ezerre, amire 270 milliárd forint szerepel a jövő évi költségvetésben. Összességében mindenesetre sem a szociális, sem az oktatási területen nem csökkennek az ellátások - tette egyértelművé az országgyűlési képviselő.

A kormány szerdán nyújtja be az internetadó visszavonásáról szóló javaslatot a gazdasági bizottság ülésén - közölte.