Szabó Tímea: Folytatódnak a szociális elvonások

Jövőre folytatódnak azok a szociális elvonások, amelyek az elmúlt négy évben is tapasztalhatóak voltak. A 2015-ös költségvetés a családokat sújtja a legjobban, a szegényeket és a lecsúszásban lévő középosztálybelieket - mondta Szabó Tímea országgyűlési képviselő, az Együtt-PM társelnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Szabó Tímea szerint annak, amit a kormányzat az egyik zsebünkbe betesz, a többszörösét veszi ki a másikból. A családi adókedvezményt csak nagyon kevesen tudták eddig igénybe venni, még jobban megadóztatják a cafeteriát, csökkennek a szociális kiadások, nem emelkedik a családi pótlék, sőt munkához kötnék, a kormány a közmunka felé terelné a társadalmat és nem teremt valós munkahelyeket, az oktatásból pedig több mint 100 milliárd forintot vonnak ki, „egészen katasztrofális, megyünk Pakisztán felé, egy tanulatlan, műveletlen társadalmat akar a kormány, hogy uralkodhasson fölötte” - állapította meg az országgyűlési képviselő. A jövő évi költségvetés jelenlegi formájában havi tízezer forintot is kivehet a családok zsebéből, ez a többszöröse annak, amit a rezsicsökkentéssel adott a kormány - tette egyértelművé a politikus.
Hallgassa meg!

Az Együtt-PM tanulmányozza a büdzsé tervezetét, nem biztos, hogy javaslatok terén „van értelme ilyen megszorító költségvetéshez bármit benyújtani” - mondta. Az oktatás esetében azonban mindent megtesz majd a pártszövetség, amit törvényes úton lehet, hogy ne vonjanak el forrásokat. Korábban már javasolták azt is, hogy a hat éve befagyasztott gyest, gyedet, a családi pótlékot emelni kell, az „alanyi jogon járó” családi pótlék munkához kötése ellen pedig tiltakozik az Együtt-PM.

Újpesten Kiss Péter halála miatt időközi választás lesz november 23-án. A Magyar Nemzet arról írt hétfőn, hogy értesülésük szerint a KGB-től kapott kiképzést Horváth Imre, aki az MSZP jelöltje. Szabó Tímea ezzel kapcsolatban azt mondta: a PM aktivistái nem vesznek részt az MSZP kampányában, mindenesetre a baloldali ellenzéki pártok korábbi megállapodása értelmében, mivel a szocialistákat illeti a jelölés joga, az Együtt-PM nem indít senkit.