Munkába állt a Juncker-bizottság

Megkezdte szombaton munkáját a Jean-Claude Juncker volt luxemburgi miniszterelnök vezette új Európai Bizottság, miután éjfélkor lejárt a José Manuel Barroso által irányított uniós javaslattevő-végrehajtó testület mandátuma. A portugál Barroso kétszer öt éven keresztül állt a brüsszeli bizottság élén.

"Itt az ideje, hogy feltűrjük az ingujjat, és munkához lássunk. Európa kihívásai nem várnak" - emelte ki Juncker a hivatalba lépés alkalmából közzétett nyilatkozatában. Ígéretet tett arra, hogy kezdettől fogva - "erős és tapasztalt" csapatával együtt - keményen fog dolgozni a megígért eredmények elérése érdekében.

Azóta, hogy a Delors-bizottság idején 1994-ben bevezették a leendő EU-biztosok előzetes európai parlamenti meghallgatásának a gyakorlatát, ez az első olyan alkalom, hogy az új bizottság az eredetileg kitűzött határidőre, minden halasztás nélkül ténylegesen is hivatalba léphetett, a munka megkezdését nem hátráltatta egy vagy több bukott biztosjelölt pótlásának az ügye. Ezúttal is volt ugyan olyan jelölt - a szlovén Alenka Bratusek -, aki "elvérzett" a parlamenti bizottsági meghallgatáson, ám a szlovének villámgyorsan tudtak eredményesen pótjelöltet állítani.

A Juncker vezette bizottságban a Magyarország által jelölt Navracsics Tibor a kulturális, oktatási és ifjúságpolitikai területet kapta.