Regionális fegyverszüneti övezeteket hoznának létre Szíriában

Regionális fegyverszüneti övezeteket kell létrehozni a több mint három éve polgárháború sújtotta Szíriában, így először helyi szinten kezdődhetne meg a békefolyamat, amelyet később ki lehetne terjeszteni az ország teljes területére - javasolta az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt a világszervezet szíriai különmegbízottja.

Staffan de Mistura helyi idő szerint csütörtökön New Yorkban azt állította, a fegyverszüneti zónák felállításával a Szíriában és Irakban is jelentős területeket ellenőrző Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szunnita szervezet ellen is hatékonyabban lehetne felvenni a harcot.

A diplomata szerint az első hasonló fegyverszüneti térséget az észak-szíriai Aleppóban vezethetnék be. Arról azonban nem beszélt, pontosan hogyan valósulhatna meg a tűzszünet.

Kang Kjung Va, az ENSZ segélyezési irodájának munkatársa eközben arról számolt be, hogy a harcok dúlta közel-keleti országban minden negyedik kórház működésképtelen. A világszervezet az elmúlt hónapban 3,9 millió szíriait látott el élelmiszerrel és 1,6 millió alkalommal részesítette a rászorulókat egészségügyi ellátásban.

A világszervezet munkatársa arra figyelmeztetett, hogy hatszázezren továbbra sem jutnak semmiféle segítséghez, mivel az ENSZ munkatársai számos szíriai területet továbbra sem tudnak megközelíteni.

Kang emellett azt rótta fel a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette damaszkuszi kormánynak, hogy mindent megtesz a segélyszállítmányok célba juttatásának megakadályozására. Az ENSZ szakértője azt is bírálta, hogy az elmúlt hetekben a civilekre való bármiféle tekintet nélkül mind a szíriai kormányerők, mind a felkelőcsoportok fokozták támadásaikat.

A szíriai polgárháborús helyzet egy ideje teljesen átláthatatlanná vált: az egyes milíciák nem csupán a rezsim ellen küzdenek, hanem egymás ellen is, s nem tudni, ki kivel áll szövetségben.

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a kétszázezret.