Készül a dömpingre az állami pályázatíró

A jelenlegi 45-ről december végéig 64 tagúra bővül a Széchenyi Programiroda, az állami pályázatírást lebonyolító nonprofit szervezet hálózata - írta pénteki számában a Napi Gazdaság.

Schultz Gábor, a Széchenyi Programiroda vezetője a lapnak azt mondta: fejlesztéspolitikai mérföldkő a 2014-2020-as európai uniós ciklus első forráskereteinek november 10-i megnyitása, de nem ez a 120 milliárd forint értékű kilenc pályázat határozza meg az évtized végéig tartó időszakot, a legtöbb érdeklődő a következő év első hónapjaira várható.

A nonprofit szervezet 2012 óta működik a Miniszterelnökség háttérintézményeként. A lap utal rá, hogy Csepreghy Nándor fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár korábban elmondta: a programiroda hálózatát és szakemberállományát bővíteni fogják, hogy ne legyenek fennakadások az uniós forrásokhoz kapcsolódó pályázati tanácsadás terén.

Schultz Gábor ezzel kapcsolatban azt hangsúlyozta: a fővároson kívül jelen vannak vidéken a megyeszékhelyeken, több megyei jogú városban és ügyeleti rendszerben kisebb városokban is. Az irodák száma jelenleg 45, de 64-re bővül, 438 munkatársuk közül pedig 153 foglalkozik célzottan pályázati tanácsadással.